Czeglédy Csaba hírek

Politikus › Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba szerint manipulálták, melyik bírók ítélkezzenek az ügyében

19.10.25 09:13

Egyszer már le kellett cserélni a Czeglédy-ügyben eljáró bírói tanács két tagját, de több vádlott szerint a helyükre kinevezett bírókat is ki kellene zárni, ezért a törvényszékhez fordultak – tudta meg a hvg.hu. Csakhogy a bíróság ezt megtagadta, így ők viszik…

Jogerősen elítélték Czeglédy Csaba társait

19.10.24 13:59

Jogerősen három év, illetve két év hat hónap börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék csütörtökön a Human Operator Zrt. ügyében három olyan vádlottat, aki beismerte bűnösségét és a büntetésről az ügyészséggel egyezséget kötött.

Gyurcsány-ügynökre bukkant Czeglédy Csaba

19.10.14 10:40

Különös felfedezéséről számolt be közösségi oldalán Czeglédy Csaba.

Legfőbb Ügyészség: Valótlanul vádolta hivatali visszaéléssel Czeglédy Csaba az ügyészt

19.10.09 08:44

Czeglédy szerint az ügyész szelektált a bizonyítékok között és a hivatali helyzetével visszaélt. A bíróság első- és másodfokon is azt állapította meg, hogy az ügyész nem követett el bűncselekményt.

Czeglédy Csaba keményen beszólt a szennymédiának

19.09.24 16:13

Az M1 Híradója újabb 17 alkalommal kényszerülhet helyreigazításra Czeglédy Csaba ügyében, mert a köztévé még a helyreigazítást is meghamisítja. Viszont a Kúria legutóbbi döntése a választási kampányra legalizálja a Fidesz törvénytelen…

Folytatódik Czeglédy Csaba és társai ügye a bíróságon

19.09.20 14:37

Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg, amit a Nemzeti Választási Bizottság fenntartott, így a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást.

Miután újabb nagy pert nyert a NER-rel szemben Czeglédy, úgy le is iskolázta őket, hogy öröm nézni

19.09.19 19:44

A Veszprémi Törvényszék, a Győri Ítélőtábla és most a Kúria is kimondta, hogy Hende Csaba volt honvédelmi miniszter és a kormányközeli megyei napilap, a Vas Népe is megsértette Czeglédy Csaba jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, mert egy okos,…

A(z) "Czeglédy Csaba" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Közélet

Juszt László:“Loptok, csaltok, hazudtok”

2013-ban Kövér László házelnök Szilágyi Péter és Karácsony Gergely Pm-es képviselőket egy “Loptok, csaltok, hazudtok” feliratú tábla felmutatása miatt pénzbüntetésre ítélte. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (Ejeb)…

Magyar település

Kortárszenei napok Szegeden

November 18-tól mai magyar zeneszerzők műveit, köztük számos ősbemutatót hallhatunk a Vántus István kortárszenei napokon Szegeden.

Megye

Női röplabda Extraliga: szettet sem vesztett Szombathelyen a Vasas

Egy Extraliga és három NB I-es mérkőzést játszottak le szombaton a női röplabda bajnokságban. A címvédő Vasas magabiztos sikert aratott Szombathelyen, a házigazdák ezúttal csak az első szettben szorongatták a…

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.