Czeglédy Csaba hírek

Politikus › Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba behúzott egyet a lejáratására hajtó Origónak

18.12.20 13:32

A bíróságon megbukott az Origo karaktergyilkossággal próbálkozó anyaga, amit szokásuk szerint a lakájmédia egy másik lapjától vettek át, hogy a kampányhajrában lejárassák az akkor még előzetesben lévő, de a választásokon induló Czeglédy-t. Az…

Jövőre emelhetnek vádat Gyurcsány ügyvéd barátja ellen

18.12.20 06:53

Átcsúszhat jövőre a Czeglédy Csaba és huszonegy társa elleni vádemelés, mivel a védőknek még nem járt le az észrevételezési joguk gyakorlását biztosító időkeret - írja a Magyar Idők csütörtöki számában.

Czeglédy Csaba háziőrizetben nyilatkozott nekünk

18.12.18 20:47

Szombaton engedték ki a börtönből Czeglédy Csabát, az MSZP volt szombathelyi elnökét és önkormányzati képviselőjét, most házi őrizetben van. Több mint 6 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsították, amit utóbb felbujtásra módosítottak.…

Kiengedték a börtönből Czeglédy Csabát, már hazafelé tart a családjához

18.12.15 13:49

A Szegedi Törvényszék szombaton úgy döntött, hogy kiengedi a tavaly nyár óta előzetesben lévő Czeglédy Csabát és a letartóztatás helyett ezentúl elég, ha a lakását nem hagyhatja el – tudta meg a hvg.hu magától a baloldali politikustól, miközben…

Hivatalosan is közölte a bíróság, miért engedték ki Czeglédyt

18.12.15 13:37

Az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának döntését másodfokon megváltoztatva a Szegedi Törvényszék megszüntette Czeglédy Csaba letartóztatását, és elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A(z) "Czeglédy Csaba" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Politikus

Mandiner: Czeglédy „az ördög ügyvédje”?

A Mandiner.hu azt írja: kielemezték Czeglédy Csaba és „Az ördög ügyvédje” írásait.

Közélet

Letartóztatták a tinédzser-rablóbanda tagjait

Letartóztatta a bíróság a Gellért-hegyi tinédzser rablóbanda két tagját. Javítóintézetbe kell menniük 30 napra. Ketten pedig nem hagyhatják el az otthonukat. A 14 és 16 év közötti, jó körülmények között élő fiatalok…

Magyar település

Kigyulladt egy társasházi lakás Szegeden

Tűzesethez riasztották a szegedi egységeket pénteken az esti órákban – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Megye

Ismerje meg Vas megye családbarát cégvezetőit és munkahelyeit

Kaptak is kitüntetést érte a Megyeházán. Önöknél hogy vannak ezzel?

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.