Bróker hírek

Gazdaság › Bróker

Magyar elnök-vezérigazgatók rács mögött

19.11.28 04:31

Magyarországon viszonylag ritkán kerülnek börtönbe a neves üzletemberek, cégvezetők. Kocsis István volt MVM-vezér börtönbüntetése kapcsán azonban megállapíthatjuk, hogy egész változatos bűnlajstromuk volt magyar üzletembereknek is. Az informatikusok…

Megszületett az új forintrekord, ma átsúlyozzák Magyarországot

19.11.26 15:20

Soha nem került még annyiba egy euró, mint ma, 337 forint az új rekord. A tőzsdék némi megállót tartanak a tegnapi rekordeső után, a BUX is hasonlóan viselkedik. Az egyik nagy brókercég szerint 343 is lehet az euró ára, a másik pedig úgy véli, az OTP…

November 13-án indul a „Tőzsdejáték középiskolásoknak”

19.11.06 03:30

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány – az elmúlt 19 évhez hasonlóan – a 2019/20-as tanévben is meghirdette pénzügyi vetélkedőjét, a „Tőzsdejáték középiskolásoknak” versenyt.

Szétlőttek egy tankert, búcsút mondhatunk az olcsó olajnak?

19.10.11 11:41

Az olaj ára ismét elérte a 60 dollárt, miután rakéta vagy drón csapódott egy iráni tankerbe. Mindenki Donald Trumpra figyel, aki leül a kínai miniszterelnök-helyettessel tárgyalni. A tőzsdék szépen emelkednek, így a BUX is. Az euró/forint 332 alá süllyedt,…

Elítélték Bróker Józsit

19.06.07 12:37

A Szolnoki Járásbíróság csalás miatt elítélte a Bróker Józsi néven ismerté vált csaló férfit, a nem jogerős ítélet szerint 6 év 6 hónap börtönbüntetést kapott.

A(z) "Bróker" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.