Bíróság hírek

Közélet › Bíróság

Gondatlan munkáltatót ítélt el jogerősen a bíróság

20.05.19 14:28

A Nyíregyházi Törvényszék dr. Fázsi László bíró által vezetett másodfokú tanácsa 900.000 forint pénzbüntetésre súlyosbította a B.Zs.L. vádlottal szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt elsőfokon kiszabott…

Elnapolták a Kuciak-gyilkosság tárgyalását, de már túljutottak a kihulló fogakon

20.05.19 13:37

Kedden a speciális ügyész megkezdte a Marian Kočner és egy bizonyos Dušan Keményi között váltott üzenetek felolvasását. Az álnév mögé valószínűleg Alena Zsuzsová vádlott bújt. Kočner a tárgyaláson elmondta, nem állítja, hogy nem…

Áttörő strasbourgi ítélet a Beneš-dekrétumok ügyében

20.05.19 13:22

Történelmi jelentőségű döntés született Strasbourgban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma egy Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos ügyben marasztalta el Szlovákiát. Ezzel kapcsolatban többen is megfogalmazták véleményüket.  Mint arról…

Vádat emeltek az útonállók ellen, akik félholtra verték áldozatukat

20.05.19 12:15

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt két férfi ellen, akik 2018 decemberében az 5405-ös úton egy korábbi sérelem miatt útonálló módon megállítottak és…

M. Novotný az új igazságügyi államtitkár

20.05.19 12:15

A kormány hétfői (május 18.) ülésén jóváhagyta Michal Novotný kinevezését az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjára. Novotný eddig a nagyszombati (Trnava) kerületi bíróságon volt a szenátus elnöke, előtte a Dunaszerdahelyi járási…

A kormány nem fogadja el a tranzitzónáról hozott ítéletet

20.05.19 10:11

Az Európai Bíróság ítélete szerint szélnek kéne ereszteni a tranzitzónában várakozó migránsokat, sőt, eleve nem lenne szabad őket őrizetbe venni.

A(z) "Bíróság" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Közélet

Letartóztatásban az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja, akinek már korábban is sok volt a rovásán

A Budai Központi Kerületi Bíróság szombati ülésén egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.

Közélet

Hat hónapos börtönbüntetést és félmillió eurós bírságot kért az ügyészség Diego Costára

A 31 éves támadó 2014-es adóbevallásában megkárosította a spanyol államot.

Közélet

Varga Judit: Az Európai Bíróságnak meg kell védenie a szolgáltatásnyújtás szabadságát

Az irányelv a fogadó tagállamban érvényes díjazás megfizetésére kötelezné a külföldre kiküldött munkavállalókat foglalkoztató cégeket

Közélet

Michiganben egy rendőr letette a sisakot, majd békében vonult a tüntetőkkel

Chris Swanson hangsúlyozta: ők azért vannak, mert segíteni akarnak az embereknek.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.