Balmazújváros hírek

Magyar település › Balmazújváros

Csak “kocsikázni” akartak, ez lett belőle

19.03.14 11:11

A gyanúsítottak elvittek egy személyautót, kocsikáztak kicsit, majd árokba hajtottak vele. A balmazújvárosi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. december 4-én 18 órakor arról, hogy ingatlanja elől ismeretlenek…

Szerda este a ZTE FC a Balmazújváros vendége lesz

19.03.06 14:47

Zalaegerszeg A ZTE FC NB II-es labdarúgó együttese érthető okokból már kedden elutazott Balmazújvárosba, újabb mérkőzése helyszínére. A bajnokságban második helyen álló egerszegiek szerdán 19 órától lépnek pályára a tavaly még élvonalbeli…

Elfogták a betörőt

19.02.28 11:04

Elfogták a betörőt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság2019. 02. 27., sze - 12:39 A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Féltékenységből törte be ismerőse autójának szélvédőjét

19.02.22 16:40

Egy 28 éves férfi féltékenységből rontott neki ismerőse autójának. A balmazújvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. február 20-án 16 óra körül arról, hogy egyik ismerőse egy fejszével betörte az autója…

A(z) "Balmazújváros" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó témák

Magyar település

Labdarúgó NB II: újabb egygólos vereséget szenvedett a Kamilla

Balmazújváros - Az éllovas Csákvár 1-0-ra nyert a licencgondjai miatt bizonytalan sorsú hajdúsági csapat otthonában.

Megye

18 virágkocsit és 27 művészeti csoportot láthattak a debreceniek az idei karneváli menetben

Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál. A karneváli menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a menet…

Magyar település

18 virágkocsit és 27 művészeti csoportot láthattak a debreceniek az idei karneváli menetben

Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál. A karneváli menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a menet…

Közélet

Tragédia! Autóbusz alá esett és meghalt egy motoros Tamásinál

Felborult motorjával, majd egy autóbusz alá esett egy motoros a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között, az 53 éves férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az…

Hajdú-Bihar megye

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló

      Belépés

      A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
      Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
      Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

      E-mail cím:
      Jelszó:

      Hírfigyelés aktiválása

      Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


      A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



      A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.

      A módosításról megerősítő emailt fogunk küldeni a szükséges további teendőkkel, melyet kérjük mielőbb aktiváljon a szolgáltatás igénybevételéhez.



      Értesítések gyakorisága

      Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.