Belföldi hírek

Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

Vásárhely24
-
  13:51

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Saját dolgozóit sem fizette ki a Jobbik

888
-
  13:49

Az EchoTV Informátor című műsorához került dokumentumok szerint a párt tévéjének számító N1TV készítői a választások előtti három hónapban több esetben is napi 18-19 órákat dolgoztak a párt sikerességéért, mint kiderült…

Megkezdődött az Országházi Gyermekkarácsony

Magyar Idők
-
  13:48

Az Országház nemcsak a tízmilliónyi Magyarországon élő embernek a politikai otthona, hanem minden olyan magyar és nem magyar embernek, akiknek ősei hozzájárultak az ország építéséhez.

Volner János ráküldené a Betyársereget a tüntetőkre

A képviselő 300 betyárral menne a Kossuth térre rendet tenni. Szerinte 5 perc alatt tudnák elzavarni a 'baloldali csürhét'.

Kiengedték a börtönből Czeglédy Csabát

24
-
  13:37 Szeged Börtön

Letartóztatás helyett házi őrizetet rendeltek el.

Hetven jármű takarítja az utakat Budapesten

Híradó
-
  13:35 FKF

Emelt készültségi szintjén a Fővárosi Közterület-fenntartó.

Szakszervezeti vezetők levelet vittek a Sándor-palotához, hogy Áder János ne írja alá a túlóra…

Ha a köztársasági elnök mégis aláírja, akkor szerintük a tartós sztrájk is felmerülhet eszközként.

A rendőröknek és a tüntetőknek is vannak jogaik és kötelességeik

24
-
  13:29 Rendőrség

A jogvédők figyelmeztetik a demonstrálókat: ne adjanak okot az erőszakra, és a jogszerűtlennek érzett intézkedésnek se szegüljenek ellene.

MSZP: Az ellenállás minden formáját igénybe kell venni!

Tóth Bertalan szerint a a jobboldali, „már-már szélsőjobboldali" kormány gyűlöli a munkásokat.

Orbán Viktor Nicolas Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt

Európa helyzetéről, és a kontinens előtt álló kihívásokról volt szó.

Novák Katalin: bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati…

Rászoruló gyerekeknek gyűjtöttek karácsonyi ajándékot

Egyszülős családban és nevelőotthonban nevelkedő gyermekeknek gyűjtöttek karácsonyi ajándékot az Emberi Erőforrások Minisztériumnak (Emmi) dolgozói.

Hollik: A bevándorláspárti brüsszeli vezetés fokozni akarja a migrációt

A kormányszóvivő szerint „Brüsszel e heti termése”, hogy több pénzt, kötelező kvótát és vízumot akarnak a migránsoknak.

Erzsébet-utalvány helyett csokit kapnak a nyugdíjasok

Idén nem jár az Erzsébet-utalvány, lesznek viszont különféle ajándékcsomagok.

2022 után még durvább lesz a tanárhiány, de már most van egy nagy probléma

Legutóbb arról tájékoztattak, hogy 1-2 százalékos a pedagógushiány – mondta a Magyar Időknek Bódis József oktatási államtitkár, aki szerint 2022 után a nyugdíjba vonulók miatt viszont fel kell készülni a jelentősebb tanárhiányra is. A…

Rekordmagas a betöltetlen háziorvosi praxisok száma

Kis növekedés után hatalmas zuhanás.

A gyermekes családokhoz igazodik a szombati tanítási nap

Család
-
  11:14

A gyermekes családok érdekeit tartja szem előtt a kormány, ezért tartanak tanítási napot azokon a sz

Folyamatos a csúszásmentesítés Győr legforgalmasabb útszakaszain

Kisalföld
-
  10:18

Összesen 28 jármű és közel 100 dolgozó vesz részt a munkálatokban.

Ha a szabályok igazodnak a kétharmadhoz, többé nincs szükség látszatra

444
-
  10:08

Összefoglaltuk, a Fidesz hogyan vitte át minden tiltakozás ellenére a túlóratörvényt.

Ezt is tudja a minimálbér-emelés

Fél dollárral nagyobb összeg, közel 3 százalékkal kevesebb elítélt - legalábbis Amerikában erre jutottak.

Több millió dolláros ajándék karácsonyra! De vajon írtak róla szerződést?

HVG
-
  07:30

Műhó, vízesés, aranykád és persze gyémántékszerek – ezek a történelem ismertté vált legdrágább karácsonyi ajándékai. Az nem furcsa, hogy az év legnagyobb ünnepén az emberek értékes dolgokkal lepik meg egymást. Az már…

Motorosok veszélyben

A tél eddig kegyes volt a két keréken közlekedőkkel, a hétvégétől azonban jobb, ha otthon hagyjuk ezeket a járműveket. A fanatikus motorosok, robogósok és kerékpárosok azonban valószínűleg egész télen használják majd járművüket. A…

Lakásvágyak - legyen kertes és 86 négyzetméteres

Kertes és 86 négyzetméteres ház a favorit a magyarok körében - áll a K&H biztos jövő indexében, amely többek között azt nézte, hol és mekkora lakásban élnének legszívesebben a megkérdezettek. A 30-59 éves korosztály döntő többségének,…

Ismét tüntetőket állítottak elő a Kossuth téren

Összefogásra és a tiltakozások folytatására szólították fel a pénteki budapesti kormányellenes tüntetés résztvevőit az ellenéki pártok képviselői a Kossuth téren. Az agresszíven viselkedő tömegből három férfi a rendőrökre támadt,…

ÉLŐ – A rendőrség könnygázt vetett be Budapesten a dobálózó tüntetők ellen

A pénteki tüntetés sem múlt el balhé nélkül. Harmadik napja tüntetnek a Kossuth téren a túlóratörvény megszavazása miatt. Több portál élőben közvetíti a megmozdulásokat, ide kattintva lehet belenézni az élő közvetítésekbe. Az Index…

A többszörös véradókat díjazták Gyulán

A többszörös, jubiláló véradóit köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete a 2018-as év végi ünnepségén. A szervezet gyulai székházában megrendezett eseményen okleveleket, emlékérmeket adtak át a rendszeres…

Szili: Magyarországnak kötelessége blokkolni Ukrajna euroatlanti integrációját

Magyarország mindaddig blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációját, ameddig az állam nem biztosítja kisebbségek jogait – jelentette ki a miniszterelnök határon túli autonómiaügyekért felelős megbízottja az M1 aktuális csatorna pénteki…

Megneszelte a lakótelepiek haragját, meghátrált a városvezetés Szombathelyen

Átlátszó
-
  10:27

Vasárnapi boltzár és NOlimpia kicsiben: amikor a Fidesz ráérez, hogy bukta néz ki neki egy népszavazáson vagy közvéleménykutatáson, úgy tesz,...

Óriási ugrás: jön a 340 ezer forintos minimálbér a spanyoloknál

Jövőre 22 százalékkal emelkedik a minimálbér Spanyolországban; a BBC tudósítása szerint ez a legnagyobb éves növekedés az elmúlt 4 évtizedben. A minimálbér összege 736 euróról 900 euróra emelkedik januártól.

További belföldi hírek

Csak a Momentum hirdetett tüntetést

Index
-
  13:33

Vasárnap a Fidesz székháznál gyülekeznek. A többi párt nem tervez demonstrációt.

A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást

Egyre inkább úgy tűnik, hogy társadalmi tömegbázis híján a frusztrált ellenzék nem lát más lehetőséget, mint a nyílt erőszak bevetését: a parlamentarizmus demokratikus szabályainak durva megsértésével próbálják támadni a fennálló…

Novák Katalin: bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi bruttó 100 ezer forint lesz és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható – közölte Novák Katalin.

Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokság szombati versenynapján.

Miniszter a tüntetőkről: egy napot se dolgoztak

Süli János 31 év munkahelyi vezető tapasztalata alapján szavazta meg a túlóratörvényt.

Márki-Zay összevissza hazudozott, meg is lett az eredménye: másfél millióra büntették becsületsértésért

Rossz napja volt pénteken a hódmezővásárhelyi polgármesternek, ugyanis két személyiségi jogi pert is elvesztett a Szegedi Törvényszéken. Márki-Zay Pétert másfél millió forint pénzbüntetésre ítélték és eltiltották a további jogsértésektől.

Kovács Zoltán: Juncker összekeveri az álhírt a véleménnyel

Juncker kijelentette: nem kizárólag külső forrásokból, hanem időnként európai uniós vezetőktől is származnak álhírek, például Orbán Viktortól.

Indóház albumok a vasárnapi vasútmodellbörzén

IHO
-
  12:58

A legújabb MÁV 150 és Ganz járműgyártásos kötetekkel települünk ki a Fehérvári útra.

A szakszervezetek is elvitték a maguk levelét Ádernek

24
-
  12:56

Vagy társadalmi egyeztetés, vagy tartós sztrájk.

Kovács Zoltán szerint az álhír = vélemény

24
-
  12:47

Roppant színvonalas érvvel szállt bele Junckerbe az államtitkár.

Fontos információk a parkolásról, minden budapesti autóst érint

Infostart
-
  12:46

A Budapesti Békéltető Testület parkolási tanácsai a fogyasztóknak.

Ádernél tiltakoztak a szakszervezetek a túlóratörvény ellen

A munkavállalói érdekképviselet azt szeretné, hogy Áder János ne írja alá a törvénymódosítást, a munka törvénykönyvének egészéről kezdődjön társadalmi egyeztetés, a szakszervezetek pedig a kormánnyal tárgyalhassanak.

Ez a kormány gyűlöli és megveti a kisembert

Mindenért, ami ezután történik, Orbán Viktor a felelős – jelentette ki Tóth Bertalan.

Évi félmillió migráns betelepítését tartalmazza a Soros-terv 2.0

888
-
  12:30

A témát Kiszelly Zoltán politológus és Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász járta körül.

Orbán Viktor Nicolas Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Nicolas Sarkozy korábbi francia államfőt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

Kovács Zoltán: Juncker összekeveri az álhírt a véleménnyel

Kovács Zoltán a Twitteren reagált az Európai Bizottság elnökének pénteki kijelentésére.

„Gyere, geci!” – Gördeszkás ment a rendőrökbe

Mandiner
-
  12:22

Gördeszkájával keménykedett egy tüntető a rohamrendőrök között, később ő panaszkodott a rendőrök bánásmódjára.

Elindult az országos ellenállás, tüntetés lesz Szombathelyen is

Hírklikk
-
  12:14

Mint ismert, a parlament fideszes többsége szerdán szavazta meg, hogy 250 óráról 400-ra emelhető a túlóraszám, amelynek kifizetésére három éves intervallumot engedélyez a jogszabály. Ennek kapcsán december 18-án - azaz…

LMP: a kormány az emberek rovására növeli az ország versenyképességét

Mandiner
-
  12:13 LMP

Radikális gazdaságpolitikai fordulatot sürget az LMP.

Az agresszív politikai aktivisták nem tisztelnek senkit és semmit

Lokál
-
  12:11

Az "agresszív politikai aktivisták" nem tisztelnek senkit és semmit - így kommentálta az elmúlt napok budapesti tüntetéseit Hollik István kormányszóvivő szombaton újságírói kérdésre.

Meghaladta a négymilliót a magyar mobiltárcás fizetések száma

A magyarok már több mint 4 millió alkalommal fizettek mobiltelefonnal, egyetlen érintéssel az üzletekben - tájékoztatta az MTI-t a Mastercard.

A drón miatt kezdtek el vágtatni a szarvasok

24
-
  12:06

Közel sem annyira jó dolgok ezek a videók, mint amennyire elsőre tűnhetnek.

Botka beleáll: A rabszolgatörvény elleni bojkottra szólítja az önkormányzatokat

Szeged nem alkalmazza a rabszolgatörvényt - a polgármester arra kéri országosan az önkormányzatokat és a munkáltatókat, kövessék Szeged példáját.

Kormány: Az utcai erőszak minden formája elfogadhatatlan

Hollik szerint az „agresszív politikai aktivisták” nem tisztelnek senkit és semmit.

Agrármesekönyvet adtak ki

Agrármesekönyvet adott ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a mezőgazdasági szakma és az agrár életforma népszerűsítésére - mondta Gyuricza Csaba, a központ főigazgatója az M1 aktuális csatornán.

Megjelent az Agrármesekönyv

Híradó
-
  11:34

A kiadvány célja, hogy vonzóbbá tegye az ágazatot a fiatalok számára.

2,3 milliárd forint TAO-pénzt kap a Felcsút

24
-
  11:27

Elég karcsú a tavalyihoz képest.

Hat videoalkotás kap támogatást a médiatanács Neumann János-pályázatán

Hatmillió forint támogatást nyertek el a médiatanács által meghirdetett Neumann János-pályázat idei első fordulójának sikeres pályázói hat új online videó, illetve videosorozat készítésére - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság…

Készítsünk otthon szaloncukrot: itt a recept

A szaloncukor alapja a fondant, amely francia és német közvetítéssel a XVII-XVIII. század környékén jutott el Magyarországra. Ma pedig már mindannyian szaloncukrokkal díszítjük az ünnepi fenyőt.

Egy diákot is letartóztattak a szerdai tüntetésen: a Szabad Egyetem csoport szerint ártatlan

Eduline
-
  11:00

Valótlan vádak alapján tartóztattak le a szerda esti tüntetésen egy diákot a Kossuth téren – írja péntek esti közleményében a Szabad Egyetem nevű diákcsoport.

Kiadták a riasztást: 20 centinél több hó hullhat

24
-
  10:54

Hófúvásokra is figyelmeztetnek.

Mi lesz a rabszolgatörvény elfogadása után?

Zsúrpubi
-
  10:37

A Kötöttfogás 19. adásának talán legelgondolkodtatóbb mondata: "500 éve senkit nem váltottunk le!"

HM: modernebbek a most vásárolt helikopterek

HírTV
-
  10:16 PUMA

Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a honvédség.

A világ legjobb üzleti iskolái közé került a Corvinus Gazdálkodástudományi Kara

Eduline
-
  10:00

„EQUIS accredited” – ezt a címet viselheti ezentúl a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara.

Volner János az Echo TV-ben: Ha a baloldali csürhe komolyabb eredményt ér el, riadóztatom a Betyársereg…

444
-
  09:53 Volner János

A volt jobbikos 300 betyárral menne a Kossuth térre rendet tenni, ha segíteni kéne a rendőröknek. Szerinte 5 perc alatt rendet tudnának tenni.

Nem is volt a tüntetésen, de bevitték kukaborogatásért

Startlap
-
  09:37

'Tudom, hogy nem követtem el semmit, szóval félni nem félek.'

A kormány cserben hagyta a devizahiteleseket

Magyar Hang
-
  08:50

Bár a 2010-es választások előtt a devizahitelesek megmentésével kampányolt a jelenlegi kormánykoalíció, alig-alig tett valamit kisemmizésük ellen – mondták a Magyar Hang-piknik résztevői.

Az emberek zöme elutasítja az utcai erőszakot

Nem csak a magukat jobboldalinak, hanem a baloldalinak vagy középen állónak vallók is.

Az igazoltató rendőröket filmezte, rögtön ezután bevitték és rabosították

Az Esti Kornél zenekar gitárosa, Horváth Kristóf a rendőrség szerint kukákat borogatott a Szabadság téren. Azt mondja, nem is járt arra szerda este.

Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa

Az általuk benyújtott pályázatot támogatja a független nemzetközi szakértői testület.

Sztárban Sztár: Freddie a döntőre készül - sok fotó a győri énekes eddigi átalakulásairól!

Kisalföld
-
  07:25

Három adásgyőzelem után az utolsó átalakulásokra készül Fehérvári Gábor Alfréd a Sztárban sztár színpadán. A győri énekes egyedüli férfiként versenyez a legsokoldalúbb előadó címért a TV2 népszerű show-műsorának fináléjában.

Komoly büntetésen dolgozik az EU - ez Magyarországnak is fájna

Napi
-
  07:10

Egyelőre úgy tűnik, hogy a 2019-es európai parlamenti választások előtt nem lesz új hétéves költségvetése az EU-nak, de egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy valóban legyen egy olyan mechanizmus, amely a jogállamisági feltételekhez…

Gyerekeikért játszanak a rabok

Kisalföld
-
  07:00

A baracskai börtön fogvatartottjai azzal a betlehemes előadással vendégeskedtek a napokban a pannonhalmi gimnáziumban, amelyet karácsonykor gyerekeiknek adnak majd elő.

Dömötör Csaba: Szeretnénk jelezni, ez nem egy banánköztársaság

HírTV
-
  06:33

Kemény viták vannak, molinókra is volt már példa a magyar parlamentre, de ilyenre még nem, fogalmazott a Péntek 9 stúdiójában.

Könnygázfelhő pénteken is volt, mégsem lett háború a Kossuth téren

Hamar fújtak a rendőrök, akik szerint a tüntetés elvesztette békés jellegét. Ehhez képest kevesebb embert állítottak elő, és rendőr sem sérült meg. Viszont Ádert is útba ejtettek a tüntetők.

Három embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téren

A rendőrség közlése szerint nekirontottak a rendőrsorfalnak és ezért.

Pár száz tüntető a Sándor-palotához vonult

444
-
  00:09

Majd a várban kezdtek el sétálni. Áder Jánostól kérik, hogy ne írja alá a túlóratörvényt.

Pislogni sem volt ideje a tüntetőnek, úgy bevitték a rendőrsorfal mögé

Lisztet szórt a rendőrsorfalra, ami indikálta az eseményeket.

Viccelni ment, könnygázt kapott a Kérfarkú Kutyapárt elnöke is

A netadó bevezetése mellett akartak tüntetni a Kossuth téren, arra nem számítottak, ami ezután jött.

A kormány újra visszaüzent Brüsszelnek

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) visszautasítja az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosának a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos "megalapozatlan állításait".

'Ne a rendőrt bántsd' - zúgja a tömeg a Kossuth téren

Startlap
-
  21:47

Értük is vagyunk itt - mondják néhányan.

„Olyat rád verek, hogy beszakad a fejed..." – hangfelvételen, ahogy a rendőrök veréssel fenyegetnek…

Egy telefonnal készült felvételen az hallható, ahogy a 21 éves férfit berángatják egy rendőrségi kisbuszba, és mondják neki, hogy "senki nem látott semmit, megértetted?" Majd veréssel fenyegetik. A csütörtöki tüntetés egyik…

Gyula Tv Híradó 2018. 12. 14.

Témák: – Szeretne eljutni százig a kilencvenszeres véradó Szák Tamás, akit több társával csütörtök délután tüntettek ki. A Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete köszönetet mondott mindazoknak, akik önzetlenül, vérüket adva…

Brutális leépítésre készül az egyik hazai multi

NLCafé
-
  14:51 Telekom

Elküldi négyszáz munkatársát a Magyar Telekom, a cégnél maradó munkavállalók fizetését viszont 6 százalékkal megemelik.

Változásokra számíthatnak az oroszországi munkavégzésre készülők

Véglegesítette a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság a két ország között létrejövő szociális biztonsági megállapodást. Az oroszországi munkavégzésre készülőknek érdemes körültekintően tájékozódniuk a…

Bajkai és Lomnici kegyelmet kér két bebörtönzött székely fiatalnak a román államfőtől

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra kéri Klaus Iohannis román köztársasági elnököt, adjon kegyelmet annak a két székely fiatalnak, akiket “úgy ítéltek…

Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki

Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt játszott az angol Chelsea csapatával a Groupama Arénában, de így is kiesett, mivel a fehérorosz BATE Boriszov nyert a görög PAOK vendégeként. A…