Baleset, bűnügy, borzalom

Kigyulladt egy teherautó az M3-ason

A balesetben személyi sérülés nem történt.

WHO: messze még a járvány vége Ázsiában, Nyugat-Európában is terjed tovább a kór

Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van a halálos áldozatok száma. Franciaországban már több mint ötezren vannak intenzív osztályon. Egyre szigorúbbak a korlátozások Ázsiában.

A magyar úszóválogatottból már kilencen koronavírusosak

Kedd este tette közzé a hírt a Magyar Úszó Szövetség.

Ismét bíróság elé áll az utolsó magyar halálraítélt: most egy szombathelyi trafik kirablása miatt kell felelnie

Megint egy ítéletre vár az a K. Aladár, akit még 1988-ban, egy kislány bestiális megölése miatt ítéltek halálra. A férfit most azzal vádolják, hogy  2018. november 20-án 21:30 óra körül kirabolta a szombathelyi, Zanati úton található trafikot. 

Egy nap alatt 27 százalékkal nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában

24
-
  19:30

A londoni tájékoztatás szerint azért, mert kórházakon kívüli halálesetet is felvettek a hivatalos statisztikába.

Csaknem négyszáz újabb halálesetet regisztráltak az Egyesült Királyságban

Az eddigi legnagyobb mértékben, az elmúlt 24 órában 381-gyel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak regisztrált száma az Egyesült Királyságban - közölte kedden a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS).

Olaszország: 837-en haltak meg egy nap alatt

Továbbra is magas a halálos áldozatok száma az országban.

Oroszországban akár hétévi szabadságvesztéssel sújthatják a karantén megsértését

Putyint idézve: „Mindenkinek lehet választani: 15 nap otthon, vagy 5 év a börtönben.”

Varga Judit ígéri, hogy a járvány idején is folytatódik az állam áldozatsegítő programja

De kijárási korlátozások miatt kéri, hogy elsősorban telefonon vagy e-mailben keressék fel az áldozatsegítő központokat.

Gyilkosság miatt nyomoznak a Szentendrén talált emberi csontok ügyében

Biztonságpiac
-
  16:35

Emberölés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a vasárnap Szentendrén talált emberi csontok ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Vasárnap este egy szentendrei ingatlan udvarán tárolt…

További hírek

Karambol Zuglóban

Összeütközött két személyautó Budapest XIV. kerületében, a Füredi utca és a Szentmihályi út kereszteződésében. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanítja a járműveket. A helyszínen vannak a mentők…

„Ilyenkor azt gondolom, hogy újra kettesben vagyok Csengével” – A lánya sírjánál talál nyugalomra a tragé…

Blikk
-
  03:30

Miután a koronavírus miatt haza kellett mennie a kórházból K. Csenge (†17) édesanyjának, első útja a temetőbe vezetett. Farkas Róza egyedül a lánya sírjánál nyugszik meg kicsit, ilyenkor úgy érzi, újra közel van a gyermekéhez, akit gyilkosa…

Szivárgott a szén-monoxid Érsekcsanádon

Érsekcsanádon egy Meggyfa utcai nyugdíjasházhoz riasztották a bajai hivatásos tűzoltókat, mert szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt vittek kórházba onnan egy embert. Az egység a fűtés bekapcsolása után méréseket végzett az épületben…

100 millió forintot érő hamis ruhát foglaltak le Ártándnál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Ártánd közelében egy lengyel teherautóban megközelítőleg hatezer, 100 millió forint értékű hamis ruhát találtak. A pénzügyőrök egy Törökországból Litvániába tartó kamiont ellenőriztek a 42-es…

Franciaországban csaknem ötszázzal nőtt a halottak száma az elmúlt 24 órában

Franciaországban 24 óra alatt 499-cel 3523-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami ismételten az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti. Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium…

Karbantartás

Lánglovagok
-
  20:54

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat általános előírásai a karbantartásra.

Lángolt egy kincsesbányai hétvégi ház

Kigyulladt egy hétvégi ház Kincsesbányán, a Rákóczi utcában. Teljes terjedelmében égett a mintegy nyolcvan négyzetméter alapterületű épület. A székesfehérvári hivatásos, valamint az iszkaszentgyörgyi és a fehérvárcsurgói…

Felborult egy autó a 12-es főúton, Vácott

Lesodródott az útról és felborult egy személyautó a 12-es főúton, Vác határban. A jármű a tetején állt meg. Egy ember utazott benne, ő ki tudott szállni. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanítják a gépkocsit.

Két héttel meghosszabbítja a leállást az esztergomi Suzuki gyár

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja – közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel. Bonnár-Csonka Zsuzsanna…

Kigyulladt egy terménytároló Zalaszentgróton

Tűz ütött ki egy terménytárolóban, Zalaszentgróton, a Városmajor utcában. A mintegy háromezer négyzetméter alapterületű épületben több tonna kukorica van. A tűzben kiégett két rakodógép. A zalaegerszegi és a keszthelyi hivatásos,…

Megtévesztő e-mail-eket küldenek a rendőrség nevében

Kanizsa Újság
-
  19:37

A névvel és jelképekkel visszaélő levelekből az elmúlt napokban több cég és szerkesztőség is kapott.

Egymásba futott két gépkocsi Budapest IX. kerületében

Összeütközött két személygépkocsi Budapest IX. kerületében, az Ecseri úton, az Epreserdő utcai elágazásnál. Az egyik autón egy oszlopnak is nekicsapódott. A járműből a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók emeltek ki egy…

Baleset az M3-ason

Összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, Bag térségében. A balesetnél az aszódi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az egység áramtalanította az egyik járművet…

Tűz ütött ki egy családi házban Verpeléten – Fotó

Egri Ügyek
-
  18:37

Egy személyt kórházba kellett szállítani.

Ijesztgette a többi autóst

RTL Klub
-
  18:36

A szemközti sávba áthajtva ijesztgette vezetőtársait egy 21 éves cigándi férfi. Erről felvétel is készült, amit a rendőrség a napokban tett közzé. A sofőr ellen közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

Az anya ölhette meg a csecsemőt

Titkolta családja előtt a terhességét, majd megölte és elrejtette csecsemőjét – ezzel gyanúsítanak egy 27 éves tiszakécskei nőt. Egy ismeretlen telefonált be a rendőrségre hétfőn, azt állította, a nő egy hete egy csecsemő holttestét rejtette…

Remélik, hogy lassul a járvány

Franciaországban és Spanyolországban továbbra is emelkedik a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az olaszoknál viszont mintha lassulna a fertőzés terjedése. Európa többi országában reménykednek, hogy a…

Ordibálva ütötte a kávéautomatát az alsótengelici polgár, de a rendőröknek már azt mondta, hogy csak erősebb…

Egy kávéautomatákat üzemeltető cég alkalmazottja tett bejelentést március 30-án délelőtt, hogy Szekszárdon a Széchenyi utcában kihelyezett gép mellett

A sofőrt és az utasait is előállították a rendőrök

A sofőrt és az utasait is előállították a rendőrök Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 03. 31., k - 17:56 A készenléti rendőrök és a kecskeméti járőrök elfogták azt a sofőrt, aki a gyanú szerint bódult állapotban,…

Fának ütközött egy autó Egyházasfalunál

Fának hajtott egy személyautó Egyházasfalu közelében, az Újkérre vezető úton. A fa kitört és a járművel együtt akadályozza a forgalmat. A balesethez a soproni hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította a gépkocsit.

Kigyulladt egy jármű az M3-ason

Egyelőre nem tudni, mi miatt csaptak fel a lángok.

Zavartalan a forgalom a 61-es számú főúton

Zavartalan a forgalom a 61-es számú főúton Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 03. 31., k - 17:30 Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt félpályás útlezárás volt érvényben Baté belterületén.

Zavartalan A Forgalom A 76-OS Számú Főúton

Police
-
  17:19

ZAVARTALAN A FORGALOM A 76-OS SZÁMÚ FŐÚTON Zala Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 03. 31., k - 17:19 Megszűnt a teljes útlezárás Kisbucsa közelében.

Sávzárás az M3-as autópályán

Police
-
  17:03

Sávzárás az M3-as autópályán Pest Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 03. 31., k - 17:03 Kigyulladt egy teherautó.

Figyelem! Csalók élnek vissza a Városgazda nevével!

Ittlakunk
-
  16:59

Többen jelezték, hogy ismeretlenek a Városgazda18-ra hivatkozva lélegeztetőgépre gyűjtenek a XVIII. kerületben.A csalók alapítványként tüntetik fel magukat, és azt állítják, hogy 14 millió forintra van szükségük egészségügyi…

Ég egy ház tetőszerkezete Gyálon

Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy nyolcvan négyzetméteres családi ház tetőszerkezete Gyálon, a Pozsonyi utcában. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak és négy vízsugárral megkezdték a lángok oltását. Az oltási…

Elindult a fosztogatás: több milliót érő Van Gogh festményt loptak el egy múzeumból

Még a járvány miatt bezárt múzeum sem jelentett akadályt a tolvajoknak.

Nyomoz a rendőrség a Kásler-levél meghamisítói után, folyamatosan figyelik az álhíreket a hatóságok

Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban…

Kigyulladt egy teherautó az M3-as autópályán

Egri Ügyek
-
  16:48

A babati pihenőnél történt a baleset.

Bankautomatát robbantottak Pozsonyban

NLC
-
  16:26Bankautomata

Pozsony Récse városrészében felrobbantottak egy bankautomatát.

Két BMW-s játszótérnek nézte az M3-bevezetőt

Vezess
-
  16:25

Cikáztak az autók között, mintha valami filmforgatáson lettek volna.

Újabb három koronavírus-fertőzött halt meg Romániában

Újabb három koronavírus-fertőzött halt meg Romániában, ezzel 72-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma. Egy 60 éves, Ialomiţa megyei nő, egy 53 éves, Hunyad megyei nő, valamint egy 65 éves, Hunyad megyei férfi vesztette…

Részeg volt, igazoltatni akarták a 84-es főúton, de elhajtott

A Sárvári Járási Ügyészség ittas vezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki közepes fokban ittasan közlekedett a 84. számú főúton 2020 januárjában – áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.

Párkapcsolati erőszak miatt tartóztatták le Aaron Carter menyasszonyát

A pár nehezen viselte az összezártságot, végül úgy összeverekedtek, hogy a szomszédok hívtak rájuk rendőrt.

Egy nap alatt még nem követelt ennyi életet a koronavírus Spanyolországban

Már negyedik napja napi nyolcszáz felett van a fertőzés halálos áldozatainak napi száma.

Selejtezett buszok égtek Kaposváron

Egy járműbontó telepen csaptak fel a lángok.

Karambol történt a 76-os főúton

Karambolozott két személygépkocsi a 76-os főúton, Alsónemesapáti térségében, a búcsúszentlászlói elágazásnál. Az egyik járműbe hárman beszorultak. Őket feszítővágóval szabadították ki a műszaki mentést végző zalaegerszegi…