Zene
Madonna-LMFAO show a Super Bowl féldejében
Valószínűleg a világ legnagyobb shuffeling bulija lesz február 5-én: az idei Super Bowl félidejében ugyanis Madonna és az LMFAO szórakoztatja majd a közönséget.
Adele, a megmentő
Zenei szempontból január az év legeseménytelenebb hónapja. Így van ez idén is. Bár történt néhány dolog, ami felkavarta az állóvizet, egyebek mellett kihirdették a BBC Sound of 2012 végeredményét: kiderült, a brit szakemberek szerint Michael…
Beyoncé tananyag lesz
A Rutgers Egyetem vezetése nem tudott elmenni szó nélkül Beyoncé munkája, zenéje és klipjei mellett, ezért úgy döntöttek, hogy felveszik az énekesnőt a tananyagba.
Ilyen még nem volt! Különleges előadásra készül a Klasszikon - jegyek itt
A Klasszikon 3D-s produkciója 2012-ben - pontosan február 22-én - érkezik
Májusban jön a StarDust: A Musical Show! Jegyek itt!
Lélegzetelállító produkcióban csendülnek fel a legnagyobb musical slágerek.
A ˝Keringőkirály˝ Magyarországra érkezik - jegyek André Rieu koncertjére
A holland hegedűművész, André Rieu és zenekara májusban hazánkba érkezik, hogy a magyar közönséget is elvarázsolja. Jegyeket velünk is vásárolhatnak.
Budapest mellett Veszprémben, Pécset, Debrecenben és Szegeden is fellép a Mojszejev - jegyek itt
Mint korábban hírül adtuk, márciusban ismét hazánkban turnézik a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Mojszejev Táncegyüttes.
Eminemet beperelte egy hajléktalan
Egy nehéz körülmények között élő amerikai hajléktalan 9 millió dollárra perli Eminemet, aki állítása szerint tőle lopta a Chrysler reklám ötletét.
Ha gitár mellett énekelnél... válaszd Cseh Tamás dalait!
„Cseh Tamás dalok hobbiból, gitárra. A dalokért, hogy szóljanak borozáshoz pincében, tábortűz mellett vagy egy tanulmányi kiránduláson. A dalokért, hogy minél több gitáron hangozzon el, s minél többen énekeljék, dúdolják, azok közül…
Hivatalos: Adam Lamberttel turnézik a Queen
Beigazolódni látszanak a pletykák, melyek szerint Adam Lambert lesz a Queen új frontembere. Az énekes a 2012-es évet végigturnézza a legendás zenekarral, azon a helyen is fellépnek, ahol a Queen az utolsó koncertjét adta Freddie Mercuryval…
Hallgasd meg! Ez volt a sláger 1988. február 5-én
Új rovatunkban az aktuális naphoz köthető kedvelt dalokat elevenítjük fel. Minden nap kiderül, hogy melyek voltak azok a számok, amelyek akkor pezsdítették fel a vérünket és adtak kedvet a mindennapokhoz. Nézzük mi volt a kedvenc dal 24…
Elhunyt testvérének énekelt Nick Carter
A Backstreet Boys énekese a tragikus hirtelenséggel elhunyt testvérének, Leslie-nek dedikált egy dalt.
House Of Lords: Budapesten a dallamos rockzene amerikai hősei
Hamarosan újra felidézhetjük a ’80-as évek őrült, arénás rock koncertjeinek hangulatát: Budapestre érkezik ugyanis a House Of Lords nevű amerikai zenekar, akik a dallamos rockzene legnagyobb ászainak nyomában járva adnak koncertet…
Carrie Underwood új albuma májusban érkezik
A countryénekesnő negyedik stúdióalbuma május elején jelenik meg. Az első kislemez is hamarosan érkezik.
A Mókus meg a Mogyoró Nagy kalandja
A kritikusok gyakran tesznek kísérletet arra, hogy elkülönítsék a magyar zene (s benne a jazz) első és második vonalát. Szerencsére csekély sikerrel szoktak járni. A zene - természetétől fogva - folyamatos változásban van, és újra meg újra…
Victor Máté az Artisjus élén
A magyar szerzői jogvédő szervezet élén 12 év után Bródy Jánost váltja a Magyar Zenei Tanács elnöke.
Megjelent a Karmin új dala
A YouTube-on felfedezett népszerű házaspár, a Karmin új dala már elérhető a világhálón.
Új videoklippel jelentkezik Kim Petras
Pár nappal ezelőtt jelent meg Kim Petras One Piece Of Tape dalának a hivatalos kisfilmje.
Anda Adam sikeresebb, mint Katy Perry
Anda Adam dalai annyira sikeresek, hogy többen kérik a külföldi rádiókban, mint Katy Perry, Enrique Iglesias vagy Flo Rida slágereit.
Újabb zenei hatos Robin Trowertől, a fehér Hendrixtől
Az egykori Procol Harum gitármágusától szólópályafutása közel 40 éve alatt vagy 33 album jelent meg, februárban ezek közül hatot kapunk majd három CD-n az 1977-1983 közötti időszakból.
"Sosem dolgoztam még ilyen keményen" - Madonna és a Super Bowl
A Super Bowl nemcsak sportesemény, de a világ legnézettebb tévéműsora is, ahol a hagyomány szerint a félidős show-t egy szupersztár adja. Idén Madonna lesz az, aki nagyon készül, de titok, hogy mire. Azt viszont már most tudni, hogy a…
Ma befejeződik! Lepd meg a párodat egy remek ékszerrel
Minden évben eljön az a nap, amikor különösen nagy hangsúlyt fektetünk szerelmünk kényeztetésére. Február 14-én idén is Bálint-nap, s a zene.hu szeretné, ha mindenki felkészülhetne. Ehhez adunk dalos segítségek mellett…
Eurovízió: megvan a nyolc döntős dal
Lezajlott a hazai eurovíziós dal kiválasztásának második selejtezője, és egy lépéssel közelebb kerültünk a magyarokat képviselő dalhoz.
Fates Warning: „Akkor sem játszanánk új dalokat, ha készen lennének”
Tavasszal ismét Budapesten köszönthetjük a progresszív metal színtér egyik legrangosabb képviselőjét, a connecticuti Fates Warningot. A '80-as évek eleje óta aktív csapat sosem vált sztárbandává, ám a követők és nem utolsósorban a…
Ez volt a sláger egykor 98. - 1996-ban milliók hallgatták a dalt
Nagy népszerűségnek örvendő sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. A remek lemezlovas BanDJ ismét nem volt…
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2012-ben is - jegyek itt
Hatalmas sajtóérdeklődés mellett, január 24-én mutatták be a szervezők a március 16. és 26. között megrendezésre kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivál részletes programját a Művészetek Palotájában. Bár a szűkös költségvetés az…
A Vígszínház színpadán a Makrancos Kata - jegyek itt
Január 8-án mutatták be Varró Dániel új fordításában a Makrancos Katát, Gothár Péter rendezésében. Shakespeare-sorozat következő darabja parádés szereposztással került színre.
Eurovíziós Dalfesztivál döntősei: Gyurcsik Tibor, Veres MóNIKA, The Kiraly's, Fábián Juli & Zoohacker!
Második, egyben utolsó elődöntőjéhez érkezett az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóműsora. A mai adásban is – éppúgy, mint múlt héten – tíz dalt hallgathatunk meg olyan ismert előadóktól, mint a Király testvérek, az Anti…
Forráshoz ugrik
| Fidelio.hu | MyMusic | Starity.hu |
| HarmoNet | Napvilág.Net | Zene.hu |
| Musicalworld | Quart | |
| Music.hu | Shockmagazin |
