300-as euró jegyzésnél ingadozik a forint
A bizonytalan euróövezeti kilátások nyomása alatt a 300-as euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken a forint árfolyama.
Veszprémben épült fel Európa egyik legkorszerűbb hűtőháza
Átadták az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyárának 2,2 milliárd forint összértékű, 65 új munkahelyet teremtő beruházását pénteken; a fejlesztés eredményeként Európa egyik legkorszerűbb nagy kapacitású hűtőháza épült meg Veszprémben.
Gépjármű márkakereskedők: stagnál az értékesítés
Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is 45-46 ezer új autó értékesítésével számol a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), vagyis 2012-ben sem dinamizálódnak az eladások - jelentette ki a GÉMOSZ elnöke pénteken Galyatetőn.
Három napig fizethető be az új élelmiszerlánc-felügyeleti díj
A hosszú hétvégére való tekintettel már csak három munkanap áll rendelkezésre az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására - hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
Háromszáz munkahelyet teremthet egy kereskedelmi park
Mintegy 3-400 munkahelyet teremthet az a kereskedelmi park, amely 8-10 milliárd forintból épület meg Győr dél-délnyugati szélén - mondta a városi közgyűlés pénteki ülésén Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP).
Felkészületlenül mennek külföldre az építőipari cégek
A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért (MMV) szervezete szerint az egzisztenciális kilátástalanság miatt Nyugatra induló építőipari vállalkozók jellemzően nyelvtudás, tapasztalat és helyi ismeretek nélkül mennek Ausztriába és Németországba, azért, mert itthon nincs munka, vagy ha van, nem fizetik meg, illetve nem fizetik ki őket.
Veszélyes áruk szállítóit ellenőrizte négy hatóság
Közösen ellenőrizte a veszélyes áruk szállítását Budapesten és öt megyében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Kevesebb a munkanélküli Borsodban
Egy hónap alatt több, mint négyezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ám még így is 66 ezer állástalant tartott nyilván április végén a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.
Alig változott a forint árfolyama délelőtt
Nem változott lényegesen a forint árfolyama péntek délelőtt az előző délutáni szinthez képest, az eurót 299,70 forinton jegyezik, csütörtökön délután 299,74 forint volt.
Odázza az állam a visszatartott áfa kifizetésest
Az Európai Bíróság ítélete nyomán több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a magyar adóhatóságnak a vállalkozások részére, ezt kompenzálta az állam a visszautalási határidő meghosszabbításával, amely viszont rontja a cégek likviditását - közölte a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda az MTI-vel.
Kínával közösen gyártanánk traktorokat
Közös traktor- és mezőgazdasági munkagépek gyártása lehet a kínai-magyar agrárgazdasági együttműködés következő lépése, mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Budapesten, a Magyar-Kínai Mezőgazdasági Munkacsoport 4. ülésén - közölte a szaktárca az MTI-vel.
Szerény forinterősödés a bankközi kereskedelemben
A forint a térségbeli devizákat felölelő enyhe pozitív korrekció keretében erősödött csütörtökön.
Bioetanol üzem épül Mohácson
Bioetanol üzemet építtet az ír érdekeltségű Pannonia Ethanol Mohács Zrt. Mohácson mintegy 48 milliárd forintból, a 2013 végére elkészülő létesítmény alapkövét szerdán rakták le a Duna-parti városban.
Budapestre helyezi európai központját a Bare International
Budapestre helyezi európai központját a próbavásárlásos minőségellenőrzést végző Bare International, a tervek szerint két éven belül 35-40 munkatárs dolgozik majd a budapesti irodában - közölte Mike Bare, a társaság elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Hatvan minősített szálláshely Szabolcsban
Már hatvan szálláshely működik a falusi turizmus keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - hangzott el Baktalórántházán csütörtökön azon a konferencián, amelyen az idegenforgalom vidékfejlesztő hatásait elemezték a szakemberek.
