Az ország legnagyobb lakodalma a Dóm téren
Fergeteges lakodalom várja a Szegedi Szabadtéri Játékokon az érdeklődőket július 13-án és 14-én: több mint háromszázan ropják majd a színpadon, színpompás Kárpát-medencei lagzi kerekedik majd a közönség örömére. Nem kisebb művészek, mint Novák Péter, Csuja Imre és Herczku Ágnes „vezetésével” zajlik majd az ország…
Elkezdődtek a Jadviga párnája olvasópróbái
A 2012/13-as évadban az Orlai Produkciós Iroda első premierje a Závada Pál nagy sikerű regényéből készült Jadviga párnája című előadás lesz. Ondris és Jadviga különös szerelmi története a Belvárosi Színházban ősszel kerül műsorra, de a próbák már májusban elkezdődtek.
Ieto - akrobatika és egyensúly a Trafóban
Május 24. és 26. között a francia Ieto csoport a Trafó vendége. A főszerepben két artista és - szokatlan módon - 8 darab [. Az előadás ma és holnap még megtekinthető, este fél 9-es kezdéssel.
KÖR színházi vetélkedő: döntő az Örkény Színházban
A Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös, KÖR elnevezésű középiskolások számára meghirdetett színházi vetélkedőjének döntőjét szombaton délután tartják az Örkény Színházban.
Pénzhez juthatnak a független színházak
Az előadóművészeti szervezetek támogatására szolgáló pályázatokat - köztük a független színházakét is - már előkészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), kiírásukkal azonban meg kell várniuk egy áprilisi kormányhatározat végrehajtását.
Színház az egész! - A Bartók Kamaraszínház tábort szervez
"Játsszunk színházat!" – ezzel a klasszikus címmel rendez hat napos művészeti tábort gyerekeknek a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház: a rendhagyó kezdeményezés a nyár érdekes színfoltjának ígérkezik – és már jó előre várják a jelentkezőket!
A gyereknapon ünnepel a Vaskakas Győrben
Az egész hétvége a gyerekeké lesz Győrben: a hagyományos gyereknapot kétnapossá bővítik, a Vaskakas Bábszínház ugyanis összekapcsolta a teátrum fennállásának 20. évfordulóját a gyerekek ünnepével.
A szabálytalanság remekei – Tolnai Ottó estje
Tolnai Ottó vajdasági magyar írót, költőt, műfordítót látja vendégül a Csokonai Színház június 7-én, 18 órától a Horváth Árpád Stúdiószínházban. A Kossuth-díjas művésszel – aki a könyvhét megnyitására érkezik Debrecenbe – Szirák Péter irodalomtörténész beszélget. Az est folyamán elhangzó műveket Tolnai Ottó és a Csokonai Színház…
„Tetthely” a kecskeméti színházban
Rendhagyó előadás helyszíne volt május 22-én, kedden a Katona József Színház Kamaraszínháza. Elkezdődött ugyanis a teátrum és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tetthely sorozata, mely az országban egyedülálló kezdeményezés.
„Tetthely” - rendhagyó sorozat a kecskeméti színházban
Rendhagyó előadás helyszíne volt május 22-én, kedden a Katona József Színház Kamaraszínháza. Elkezdődött ugyanis a teátrum és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tetthely sorozata, mely az országban egyedülálló kezdeményezés.
Kero: másként ébredünk egy opera után
A Budapesti Operettszínház kiemelt nemzeti kategóriába kerül a színházak besorolásánál, aminek előfeltételeként az Operettszínház közszolgáltatási szerződést kötött a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal. Erről nyilatkozott Kerényi Miklós Gábor a Fidelionak.
"A rizikó nagy" - Szabó György nem indul a Trafóért
Szabó György alapító, a Trafót 13 éve vezető szakember nem pályázik újra az intézményre, harminc év után - legalábbis időlegesen - otthagyja a művészeti életet. Erről mesélt a Magyar Narancsnak.
Bodrogi osztotta ki a Taps-díjakat - Videó
A győri színházi közönség kedvenceit díjazták csütörtökön a Rába-parti városban. A Kisalföld Taps-díjat az évad legjobb színházi és bábszínházi alkotóinak, balettművészeinek és zenészeinek Bodrogi Gyula, a nemzet színésze adta át.
Vámpírmusical készül a Városmajorban
Megkezdődtek a Vamp című vámpírmusical próbái. Jake Perrine művének - melynek alcíme „Elfogyás két részben” - főszerepét, Alexandrát Vásári Mónika alakítja a városmajori szabadtéri, majd a József Attila Színház-beli kőszínházi bemutatón.
Már előkészítették a támogatási pályázatokat!
Az előadóművészeti szervezetek támogatására szolgáló pályázatokat - köztük a független színházakét is - már előkészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), kiírásukkal azonban meg kell várniuk egy áprilisi kormányhatározat végrehajtását.
