Az El a tét az NB I záró körében
A Győr kizárásával még három csapat is eséllyel pályázik arra, hogy a labdarúgó NB I utolsó, 30. fordulójában megkaparintsa a negyedik, Európa-liga-indulást érő helyet. A Bp. Honvéd van a legkényelmesebb helyzetben, de további három csapat szintén odaérhet. Az aranyérem már elkelt, míg a Vasas és a Zalaegerszeg búcsúzik az élvonaltól.
A Life1 nyáron is csúcsformában tart (x)
Már két hét is elég, hogy a kitartó munkával, kemény edzésekkel kidolgozott izmok látványosan veszítsenek acélosságukból. Hát még egy egész nyár…
Újabb tagországot vett fel a FIFA
Kétszázkilencre nőtt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tagországainak a száma, a szervezet 62., budapesti kongresszusán jelenlévő küldöttek döntő többsége támogatta Dél-Szudán felvételét. A Szudántól való függetlenségét tavaly július 9-én kikiáltó ország tagfelvételére 178 igen és négy nem szavazat érkezett.
Franciaország: a nevető negyedik?
A bukmékerek szerint Franciaország a negyedik legesélyesebb nemzeti csapat az Eb-győzelemre, s erre a statisztikák sem cáfolnak rá, sőt. Ha kijönne a galloknak a lépés, az nemcsak óriási elégtételt jelentene számukra a legutóbbi két világversenyen elszenvedett csúnya bukásért, de megközelítenék minden idők legverhetetlenebb válogatottjait is.…
Isten keze Ukrajnában – videó
Diego Maradona szelleme az ukrán másodosztályban kísértett csütörtök este. A Szevasztopol és a Metalurh Zaporizsja meccse nem kis mértékben befolyásolta a feljutást, és amilyen góllal kialakult a 2-1-es végeredmény… Szerhij Kuznyecov teljesen egyértelműen kézzel ütötte be a labdát egy jobb oldali szabadrúgás után, de sem a bíró, sem az…
Del Piero: Külföldre igazolok
Sajtótájékoztatón reagált a jövőjével kapcsolatos találgatásokra Alessandro Del Piero, a Juve legendája, akinek június végén jár le a szerződése a csapatnál, amely nem hosszabbít vele. Elmondta, Itálián kívül bármilyen bajnokság szóba jöhet, a nyaralás alatt határoz majd. Nem bánja, hogy nem vonultatják vissza a tízes mezét.
A Parlamentben köszöntötték a Fradit
Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben köszöntötte a KEK-győztes FTC női kézilabdacsapatát, a szakosztály pedig partneri együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Önkormányzattal.
Újabb búcsú a magyar vízilabdában
Benedek Tibor után egy másik meghatározó magyar vízilabdázó jelentette be, hogy befejezi: a világ- és Európa-bajnok Valkai Ágnes a jövőben a családjára és a civil életre kíván koncentrálni.
Özil: Csak az aranyérem elfogadható
Mesut Özil kizárólag az aranyéremmel lenne elégedett a két hét múlva kezdődő Európa-bajnokságon, ezúttal nem szeretne az utolsó lépcsőfokban orra bukni. A német válogatott játékmestere saját magától is sokat vár.
Elhagyta támadója a Bayernt
Uszami Takasi távozott a Bayern Münchentől egyéves kölcsönszerződése lejártával, és ugyanilyen feltételekkel a Hoffenheimhez írt alá. A japán támadó nem alkotott maradandót a bajoroknál, csupán három bajnokin és egy Bajnokok Ligája-találkozón jutott szóhoz. A Gamba Oszaka játékosát alighanem jobban értékelik majd a…
Visszavonul világbajnokunk
Benedek Tibor után egy másik meghatározó magyar vízilabdázó jelentette be, hogy befejezi: a világ- és Európa-bajnok Valkai Ágnes a jövőben a családjára és a civil életre kíván koncentrálni.
Magyar rangadó a Garroson?
Magyar házi csatát láthatna a Roland Garros közönsége a női verseny második fordulójában, de ehhez két bravúr is kellene: Czink Melinda a brit Anne Keothavong ellen, Arn Gréta az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával szemben debütál a salakos Grand Slamen, Párizsban. Babos Tímea a korábbi világranglista-második Vera Zvonarjovával…
Dida visszatér
Visszatér a futballpályára Nelson Dida, a brazil válogatott világbajnok kapusa, aki azóta nem védett, hogy 2010-ben lejárt a szerződése a Milannál.
Legendáját gyászolja Itália
Kilencvenhárom éves korában, milánói otthonában elhunyt Edoardo Mangiarotti, minden idők talán legnagyobb alakja az olasz vívásban.
Kapuscsere az angoloknál
Ujjsérülés miatt nem szerepelhet a labdarúgó Európa-bajnokságon az angol keret harmadik számú kapusa, John Ruddy (Norwich).
