Hende Csaba: az afganisztáni misszió elismerést szerzett
Hende Csaba szerint az afganisztáni misszió nemzetközi elismerést és presztízst szerzett Magyarországnak, és a nemzeti érdekeinket szolgálja.
Díjlovasok csatája a Pannon Lovas Akadémián
A hétvégén újabb rangos országos versenyt rendeznek a kaposvári Pannon Lovas Akadémián. Szombaton és vasárnap egyaránt 9 órakor kezdődik az U25-ös díjlovagló országos bajnokság programja. Az előzetes nevezések alapján mintegy 50 páros részvétele várható, a szervezők három korcsoportban hirdetnek majd győztest. A mezőnyben…
Groteszk-kiállítás Kaposváron
A Festők városa hangulatfesztivál kiemelt rendezvényeként a Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület Országos Groteszk Képző- és Iparművészeti pályázatára beérkezett alkotásokból nyílt kiállítás csütörtökön Kaposváron.
Magyarországon elsőként alternatív energiát használ a kaposvári fürdő
Évente 60 millió forintot spórol Kaposvár azzal, hogy összekötötte a városi fürdőt és a cukorgyár biogázüzemét. Ennyivel olcsóbban jut hozzá a város az alternatív energiához. A próbaüzem sikerét csütörtökön jelentette be a helyszínen Kaposvár polgármestere és a fürdő igazgatója.
Egy nap a gyermekeknek
Rendhagyó lesz az idei gyermeknap Kaposváron. A legkisebbek ünnepe ugyanis a Festők Városa Hangulatfesztivál idejére esik. Vasárnap ezért a megszokottól eltérő programokkal várja a családokat a város.
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
A pünkösdi hétvégén, péntektől hétfőig tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepet Siófokon, felvonulással, kulturális és gyermek programokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel.
Gyerekzsivajtól volt hangos az erdő
Több mint 400 gyermek vett részt az idei Madarak és fák napi rendezvényen a Sziágyi Erdei Iskolában, ahol ügyességi versenyek, környezetismereti bemutatók és még madárgyűrűzés is szerepelt a programok között.
Visszatérne a nemzetközi porondra a Fino legénysége
Már a következő szezont tervezik a Fino férfi röplabdacsapatának vezetői. Kaposvár bajnok és kupagyőztes együttese a jövő évben újra kilépne a nemzetközi porondra, és szeretné az előttünk álló időszakban is öregbíteni a város hírnevét. A szakmai munkát a következő évadban is Demeter György irányítja majd. A hétfő esti évzárón még a tavasz…
Művésznegyeddé alakul a kaposvári belváros
Május 24-től újra bohém, párizsi hangulatot idéző művésznegyeddé alakul a kaposvári belváros. A négynapos Festők Városa Hangulatfesztiválra változatos programot állítottak össze a szervezők.
Felmérik az utazási igényeket, szokásokat
Akár száz évre is meghatározhatja Kaposvár közlekedését az uniós pénzből épülő intermodális csomópont. Egy helyszínre kerül majd a vasútállomás, valamint a helyi és a távolsági busztársaságok pályaudvara, a belváros pedig újraegyesül a Donnerrel.
A BSE-FKF és a Dunaferr a juniorbajnokság legjobbja
A nők mezőnyében a BSE-FKF, a férfiak között pedig a Dunaferr csapata szerezte meg a röplabda Országos Junior Bajnokság aranyérmét. Az 1. MCM-Diamant Kupáért kiírt háromnapos kaposvári döntőben a somogyiak sem maradtak érem nélkül: a Fino és a BITT Kaposvári Egyetem együttese egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A Kaposvár első idegenbeli sikere
A Kaposvári Rákóczi 1-0-ra győzött a Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Szombattól sűrűbben jár a balatoni komp
Szombattól sűrűbben és tovább közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között. A következő, pünkösdi hétvégén pedig több hajót indítanak, mint ami az aktuális tavaszi menetrendben szerepel.
Átadták az Aranykönyv-díjakat
Hegyi Barbara, Müller Péter, Molnár Ferenc, Szabó Magda és Frei Tamás művei lettek a magyar győztesek, a külföldiek közül pedig Jamie Oliver, a Grimm testvérek, Jan Stradling, Antoine De Saint-Exupéry, Mark Logue és Suzanne Collins kötetei nyerték el leginkább a közönség tetszését a 2011. év kedvenceit kereső Aranykönyv szavazáson.
Nyert a Siófok, tíz éve veretlen az Albert Stadionban
A Siófok 1-0-ra nyert a Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati mérkőzésén. A fővárosi gárda hazai környezetben közel tíz éve nem győzte le a Balaton-parti együttest.
