Újabb szobrot gyaláztak meg Budapesten
Minden napra jut egy provokáció! A mai napon a XIII. kerületben álló Vizafogói Mártír Emlékművet gyalázták meg ismeretlen tettesek, adta hírül egyik olvasónk.
Múzeumok éjszakája Gödöllőn
A tavalyi nagy sikert aratott rendezvény ismét megrendezésre kerül Gödöllőn, melynek keretein belül idén 9 helyszínre látogathatnak el az érdeklődők.
Gyurcsány a befutó - 28%-al nyerte az „időközi" választást!
Úgy látszik a szavazók többsége továbbra is a korábbi miniszterelnök vezette pártot, és személyét tartják egyedüli lehetséges alternatívának Orbánnal és pártjával szemben.
Összefogás a ceglédi iskoláért
100 éves évfordulójához közeledik a ceglédi Budai úti iskola, melynek udvara idén megszépült és modernizálódott.
Örkénybe várják az egyperceseket
"Egy perc, egy történet" címmel indít pályázatot a Margó Városi Irodalmi Fesztivál és a Daazo.com – European Short Film Centre a Bookline-nal együttműködésben. A program apropója Örkény István születésének századik évfordulója.
Elindult az ócsai adós-park építése
Ígéretünkhöz híven újból tudósítunk Ócsáról, a készülő lakóparkkal kapcsolatos fejleményekről.
Ceglédre is begyűrűzött a bundabotrány
Tovább folytatódik a nyomozás a bundabotrány felderítésének érdekében. A legfrissebb hírek szerint egy tavalyelőtti ceglédi rendezésű labdarúgó mérkőzés is érintetté vált az ügyben.
Új névvel, változatlan tartalommal: Kis-Duna Menti Hírhatár
Igen, ez történik akkor, amikor valami túlnő önmagán! A ráckevei Hírhatár oldalunk közel 1 éve indult, és mára a térség vezető internetes hírportáljává nőtte ki magát, köszönhetően az olvasóknak - számolt be erről a szerkesztőség vezetője Heiling Beáta.
Budapesten és Pest megyében veszítik el a legtöbb ingatlant
Szomorú statisztika! Pest megyében és a Fővárosban veszítik el legtöbben az otthonukat...
Házisütemény-verseny az anyukáknak
A féltve őrzött családi receptek alapján, hagyományosan otthon készített süteményeiket nevezhetik be az anyukák a Veresegyházon megrendezett süti-bajnokságba.
Dráma és diadal a táborfalvai sportpályán
Táborfalva KSE – Albertirsa SE, 23. forduló
Sokszínű, élhető várost vizionál Wittinghoff Tamás polgármester
Wittinghoff Tamás azon kevesek egyike, akik a rendszerváltás óta meg tudták tartani polgármesteri pozíciójukat településükön. Ez feltételezhetően a városért végzett elkötelezett munkájának köszönhető, amit a lakosság általános bizalma övez.
Rendőrök és hírességek a baleset-megelőzésért
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága „Rendőrök és hírességek a baleset-megelőzésért” névvel rendezvényt szervez.
Református önkéntes napok Budapesten
Minden évben egyre több segítő kéz akad a Kárpát-medencei református önkéntes napokon.
