Tíz napra elülnek a színházi szakma politikai viharai
Idén először vált a teljes szakmát lefedő fesztivállá a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelyre június 7. és 16. között kerül sor Pécsett. Mint a rendezvény május 24-i, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, 2012-ben tizenhárom társulat lép fel huszonhét előadással, a versenyprogramba pedig tizennégy produkció került.
Harcol a művésznő, hogy ne egye meg képeit
Mit lehet manapság tenni, hogy a művészet eladható legyen? Kristen Cumings festőművész úgy gondolja, minél édesebb, annál jobb. Nem szirupos témákra kell gondolni, sokkal inkább az alapanyagra, melyből a művésznő készíti képeit: ami nem más, mint a gumicukor.
Elhunyt Nagykáta híres szülötte, Dajka Margit jó barátja
Május 21-én, életének nyolcvannegyedik évében elhunyt Lengyel Erzsi, akit többek között a Gyula vitéz télen-nyáron, valamint a Keménykalap és krumpliorr szereplőjeként ismerhettek a nézők - tudta meg az MTI. A Jászai Mari-díjas színművész temetéséről később intézkednek.
Második lesz a magyar zenekar az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén
Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál május 26-án esedékes fináléjába. A zenekar a verseny első elődöntőjében a szakmai értékelés és a közönségszavazatok eredményeképp került a tíz legjobb közé.
Vagyonokat fizettek egy találkozóért a herceggel
2010-ben a világ minden pontján hírt adtak a rettenetes haiti-földrengésről, amely a Richter-skála szerinti 7-es erősségű volt, Haiti fővárosától nagyjából 25 km-re. A földrengés következtében rengeteg épület elpusztult, és az ország szegénysége miatt a mentés is nehezen haladt. Idén a Cannes-i Filmfesztiválon ismét gyűjtést rendeztek Haiti…
Legyőzte a rák a Bee Gees énekesét
Hosszú betegség után, május 20-án, hatvankét éves korában elhunyt Robin Gibb. A Bee Gees alapító tagjának halálhírét családja jelentette be, arra kérve a rajongókat, hogy legyenek tekintettel a gyászolók magánéletére ebben a nehéz időszakban.
Ötvenmilliót kaszált a színész, kollégái mégsem irigyek rá
Hihetetlen összeget, ötvenmillió dollárt tehetett zsebre Robert Downey Jr. egyetlen filmért: a színész a már nálunk is vetített Bosszúállók című mozival keresett ilyen sokat, ugyanis külön megállapodást kötött a készítő Marvel Filmstúdióval, így a gázsiján felül egyéb bónuszokat is bezsebelhet.
Mindenki királynak érezheti magát egy hétvégén át
2012 júniusának első hétvégéjén a különleges gasztronómiai élményeket kedvelők első alkalommal élvezhetik Budapesten a Budavári Libamájfesztivál által kínált ínyencségeket, és jobbnál jobb programokat. A Fesztivál június 1. és 3. között kerül megrendezésre.
Az összefogás mentette meg a veszélyeztetett fesztivált
Idén július 20. és 22. között negyedszer rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. A rendezvényen fellép a Sena Live Band, a La Band #039;a Joe, a Mary Popkids, a Qualitons, a Fixi4, Sickratman, az Egy Kiss Erzsi Zene, a Plastic Heaven és a Puszi együttes is.
Sokkoló és meglepő lesz az új Sin City-film
A Sin City - A Dame To Kill For és a Machete Kills című filmjeiről beszélt Cannes-ban Robert Rodriguez. A rendező izgalmas részleteket árult el az Empire magazinnak a két mozisiker folytatásairól, melyeket gyors egymásutánban forgat majd le, idén nyáron.
Békés megye prózai helyzete, avagy mesék a perifériáról
Beszélhetünk-e a Békés megyei prózaírók egységéről? Hogy állunk a novellista identitással a 21. századi Magyarországon? Lehet-e az írást tanítani? Ezen izgalmas kérdések is szóba kerültek a FISZ Prózarázás című sorozatának május 10-én tartott ötödik estjén, amelynek meghívottja Darvasi Ferenc volt.
Megszűnés fenyegeti a független színházat
Bizonytalan az öt éve alakult független színház, a KoMa sorsa. Ne lehet tudni, maradhatnak-e XV. kerületi bázisukon, illetve támogatásuk alakulása is kérdéses. A társulat egyelőre kiállítással, és az évad utolsó előadása - Deilephila - után tartott bulival búcsúzik a közönségtől, és reménykedik abban, hogy hamarosan visszatérhet.
Dühében szétverte a kávézót a magyar zenész
Czutor Zoltán nemrégiben felkérést kapott a Marslakók című sorozattól, hogy egy jelenet erejéig vállaljon szerepet az új magyar produkcióban. A Belmondo zenekar frontembere eleget is tett a meghívásnak, és saját magát alakította egy jelenetben - amelyben egy kávézóban kellett dühöngenie, amiért egy felkészületlen újságíró faggatja.