Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok?
Források: Témák: Időszak:
Találatok: 25 hír

Val Kilmer is játszik az első hollywoodi-iráni koprodukciós vígjátékban

Napimagazin
-
  Ma 07:26 Film  Irán

Val Kilmer is szerepel az első hollywoodi-iráni koprodukciós filmként emlegetett 1st Born (Elsőszülött) című vígjátékban, amely független produkcióban készül – osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter. A komédiát az iráni Ali Atsani rendezi. A történet egy frissen összeházasodott párról, az iráni származású Benről és feleségéről, az…

Pár nap múlva kiderül, hogy ki lesz az idei Miss Balaton

Még néhány nap és kiderül, kinek a fejére kerül idén a Miss Balaton korona. A szombat esti finálét megelőzően a 12 gyönyörű döntős lány jelenleg is a balatonfüredi felkészítő táborban készül a megmérettetésre, hogy augusztus 19-én a legjobb formájukat mutathassák a zsűri előtt. A koreográfiák begyakorlása és az edzések mellett, a tanácsadók…

Iskolás lesz a gyerek? Így alakítsuk át a szobáját

Bár még javában dübörög a nyár, vészesen közeledik a tanévkezdés. Ezzel párhuzamosan pedig sok szülő kapkod a levegő után, hiszen bár úgy tűnik, gyermekük még csak most kezdte az óvodát, szeptembertől mégis az iskolapadba fog ülni. Ha megállunk a gyerekszoba közepén és körbenézünk a milliónyi játék között, könnyen érezhetjük azt,…

Prince emléke előtt tisztelegnek egy új lila árnyalattal

Napimagazin
-
  Tegnap 09:37 Film  Prince

Prince emléke előtt tiszteleg egy új lila árnyalattal a néhai zenész hagyatékának kezelői és a neves Pantone Intézet, amelynek egyik fő tevékenysége, hogy meghatározza az új szezonok trendszíneit. Az új színárnyalat a Love Symbol #2 nevet kapta, amely egyszerre utal arra a szimbólumra, amelyet Prince egy ideig fellépő névként használt, valamint…

Magyar dokumentumfilm is versenyben van az Európai Filmdíjért

Az Európai Filmakadémia a mai napon jelentette be, hogy az HBO Europe két alkotást is beválogatták a 15 legjobb dokumentumfilm közé, amelyek közül decemberben választják ki azt a filmet, amely végül megkapja az Európai Filmdíjat. Az egyik jelölt Simonyi Balázs áprilisban bemutatott, azóta is nagy sikerrel vetítet Ultra című filmje. Az HBO…

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Napimagazin
-
  Tegnap 06:30 Film  James Bond

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában – írta a The Hollywood Reporter. A kedd éjszakai Late Show-ban Stephen Colbert műsorvezető kérdésére a filmsztár hivatalosan is bejelentette visszatérését. Craiget korábban is hírbe hozták a készülő produkcióval…

Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb városa londoni elemzők szerint

Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb helye londoni elemzők szerint. Az ausztrál város sorozatban a hetedik alkalommal végzett az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett listájának élén, ezzel megelőzte Vancouvert, amely eddig hatszor szerepelt a rangsor élén. Budapest a harminchatodik. “Melbourne minden lakója…

Tizedik évfordulóját ünnepli Bük városa

Napimagazin
-
  17.08.15 07:34 Kultúra  Koncert Quimby

Újra ünnepel országunk egyik legnépszerűbb fürdővárosa, Bük. A több mint 750 éves múltra visszatekintő település idén ünnepli várossá válásának tízedik évfordulóját. A jubileum alkalmából augusztus 18. és 20. között Táncdalfesztivál, Quimby koncert és ünnepi színházi előadás is színesíti a Bük Város Ünnepnapjai programsorozatot, mely…

40 éve hunyt el Elvis Presley

Napimagazin
-
  17.08.15 07:29 Külföld  MTVA

Pontosan 40 éve, 1977. augusztus 16-án hunyt el a rock and roll királya, Elvis Presley. Mindössze 42 éves volt. Tiszteletére világszerte megmozdulásokat szerveznek, egykori otthonában, Gracelandben gyertyás felvonulással emlékeznek a zenei ikonra. Idehaza sem feledik Elvist a rajongók: mécseseket gyújtanak az Elvis Parkban, ahova száznál is…

Magyarország legszebb nemzeti parkjain vezetett a Fjällräven Vándortúra

Napimagazin
-
  17.08.15 06:49 Sport 

A Fjällräven Vándortúrát idén negyedik alkalommal indították azzal a céllal, hogy újjáélesszék és népszerűsítsék hazánkban a vándortúrázás hagyományait. A világ egyik legismertebb túrafelszerelés-gyártója minden nyáron szervez túrákat Svédországban, Dániában, az Amerikai Egyesült Államokban és Hong Kongban, amelyre a világ számos…

Dokumentumfilmen a rendszerváltozás utáni underground zene

Napimagazin
-
  17.08.14 10:27 Zene 

A rendszerváltozás utáni zenei underground közeget és magát a kort mutatják be dokumentumfilm-sorozatukban a BP underground alkotói, az első rész a hardcore-ral és a punkkal foglalkozott. Koltay Anna, a dokumentumfilm egyik rendezője – egyúttal az M5 műsorvezetője – az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában elmondta: míg a…

Tom Cruise megsérült a Mission: Impossible 6 forgatásán

Napimagazin
-
  17.08.14 07:09 Film  Tom Cruise

Tom Cruise megsérült a Mission: Impossible 6 forgatásán a TMZ celeb honlap által vasárnap közzétett videofelvétel szerint. Az 55 éves Cruise-nak, aki közismert arról, hogy nem alkalmaz dublőrt filmjei forgatásakor, egy állványzatról kellett futásból átugornia egy háztetőre, ám rövidet ugrott és nekicsapódott a falnak. A színész láthatóan egy…

Brit kutatók 91 vulkánt fedeztek fel az antarktiszi jégtakaró alatt

Napimagazin
-
  17.08.14 06:11 Tudomány  Antarktisz Vulkán

Brit kutatók 91 újabb vulkánt fedeztek fel az Antarktisz jégtakarója alatt az eddigi 47 mellett, a legmagasabb mintegy négyezer méteres. A The Observer brit vasárnapi lap szerint az Edinburghi Egyetem kutatói a Föld legnagyobb vulkanikus térségét azonosították két kilométerre az Antarktisz hatalmas kiterjedésű jégtakarója alatt. A szakemberek szeri

Visszatér a napsütéses meleg nyári idő

A következő napokban ismét sok lesz a napsütés és melegszik az idő: visszatérnek a 30 Celsius-fok feletti maximumok. A hétvégén viszont újabb hidegfront várható, záporokkal lehűléssel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Ma és holnap is többnyire sok napsütés…

Sziget Fesztivál 2017: az 1. nap összefoglalója, fotókkal

Napimagazin
-
  17.08.13 16:11 Kultúra 

Pénteken, azaz augusztus 11-én, a 2017-es Sziget 1. napján is megtettük kötelező köreinket. A hangulat az előző naphoz képest fokozódni látszott, viszonylag korán megjelentek az első masszív partyarcok a sétányokon, a színpadok közt. A nap húzóneve pénteken a Kasabian volt, de a Rudimental, vagy PJ Harvey sem volt piskóta – a koncerteket…