Nem jött össze a páros döntő Babos Tímeának
Babos Tímea nem jutott be a 220 ezer dollár összdíjazású strasbourgi WTA-torna páros döntőjébe, miután Hszie Su-vej oldalán kikapott az első kiemelt cseh, dél-afrikai duótól. Közben elkészítették a vasárnap kezdődő Roland Garros főtábláját is, amelyből kiderül, hogy Timire a viadal 11. kiemeltje vár.
Csütörtökön megkezdődött a 62. FIFA kongresszus Budapesten
Joseph Blatter elnök péntek délelőtti köszöntő beszédével megkezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 62. kongresszusa Budapesten. A FIFA első embere felszólalásában kiemelte, hogy egyetért Orbán Viktorral, aki szerint az ukrán belpolitikai viszályok miatt felmerült nemzetközi bojkot ellentétes a futball szellemiségével.
Babos Timi a Roland Garroson búcsúzhat a salaktól
Babos Tímea egyesben ugyan kiesett a Strasbourgban zajló 220 ezer dollár összdíjazású versenyen, de párosban még továbbra is versenyben van a tajvani Hszie Su-vej oldalán, akivel legközelebb az 1. helyen kiemelt dél-afrikai Natalie Grandin (23.) és a cseh Vladimira Uhlirova (22.) ellen lépnek pályára.
Egy hét múlva Portugáliában versenyeznek Micheliszék
A Túraautó-világbajnokság mezőnye ezen a héten jól megérdemelt pihenőjét tölti. A versenyzők legközelebb június másodikán mérik össze erejüket, mégpedig Portugáliában. Tavaly Portóban rendezték a viadalt, ott Michelisz Norbert a második futamot az előkelő 4. helyen zárta, ám idén sajnos nem itt, hanem a 2010-es helyszínen, Portimaóban…
Szombathelyen vesztette el rájátszásbeli veretlenségét a Szolnoki Olaj
A Szombathely csütörtökön, hazai pályán 106-98-ra legyőzte a címvédő Szolnoki Olaj együttesét, így 2-1-re szépített a férfi kosárlabda NB I döntőjében, mely az egyik fél harmadik sikeréig tart. Báderék így elvesztették rájátszásbeli veretlenségüket, igaz a negyedik mérkőzést Szolnokon rendezik, így minden adva van egy hazai ünnepséghez.
Biczó Bence: Jól esett az úszás, de elfáradtam
Varázslatos hangulatot teremtettek a magyar úszók a debreceni Európa-bajnokság csütörtöki napján. Kiss László válogatottja számolatlanul gyűjtötte az érmeket, végül kilencnél állt meg. Az éremesőből a MOL Tehetségtámogató Program kiválósága, Biczó Bence is kivette a részét, az ifjúsági olimpiai bajnok úszó 200 méter pillangón szerzett…
Kapás Boglárka: Tudtam, hogy ma aranyat fogok nyerni
Varázslatos hangulatot teremtettek a magyar úszók a debreceni Európa-bajnokság csütörtöki napján. Kiss László válogatottja számolatlanul gyűjtötte az érmeket, végül kilencnél állt meg. Az éremesőből a MOL Tehetségtámogató Program két kiválósága, Kapás Boglárka és Biczó Bence is kivette a részét. Előbbi aranyat, utóbbi ezüstérmet…
Kapás Boglárka arany, Biczó Bence ezüstérmes a debreceni úszó Eb-n
Összesen kilenc érmet, köztük nem kevesebb, mint négy aranyat gyűjtöttek a magyar úszók a debreceni Európa-bajnokság negyedik versenynapján. Az éremkollekcióból Kapás Boglárka 800 méter gyorson aranyéremmel, Biczó Bence 200 méter pillangón ezüstéremmel vette ki a részét.
Az év egyik legjobb befektetése és az Eb-hőse az álomcsapatban
Véget ért a férfi kézilabda-bajnokság, hivatalos nevén a Budapest Bank Liga 2011/12-es idénye. A bajnoki címet a Veszprém szerezte meg, míg a PICK Szeged a második helyen végzett. Már a döntő második összecsapásán kihirdették a közönségszavazás alapján kialakult álomcsapatot, melyben két szegedi játékos kapott helyet.
Szilágyi Áron 22 magyar érmet vár a londoni olimpián
Szilágyi Áron legutóbbi versenyén a 10. helyen végzett a kardozók madridi egyéni Világkupa versenyén. A magyar vívó egyedüli kardozóként vesz részt a londoni olimpián, és ennek tükrében nem meglepő, hogy a Vk-viadalon is ő szerepelt a legjobban a magyar vívók közül.
Söpréssel nyerheti meg a bajnokságot a Szolnoki Olaj
Ma este Szombathelyen kerül sor a férfi kosárlabda bajnokság döntőjének harmadik összecsapására. A címvédő Szolnoki Olaj 2-0-ra vezet a párharcban és ha megnyeri a harmadik mérkőzést is, akkor söpréssel védi meg a címét. Báderék a párharc első mérkőzését éppen a Falco otthonában nyerték, egy újabb siker a bajnoki címet és a…
Olvasással és zenehallgatással töltődik fel Skaliczki László
Véget ért a kézilabda bajnokság, a Pick Szeged játékosai a héten még levezető tréningeken vesznek részt, aztán a nem válogatott játékosok átadhatják magukat a pihenésnek. A hosszú és erőltetett menet végén a szakvezetőre, Skaliczki Lászlóra is ráfér a pihenés, aki már megkezdte az idény kiértékelését.
Győzelemmel zárná a szezont a Videoton
Vasárnap Újpesten zárja az idei bajnoki szezont a Videoton csapata. Paulo Sousa együttese minden valószínűség szerint a második helyen zár, hiszen a Győrnek már csak matematikai esélye van az ezüstéremre, ám 14 góllal aligha fog nyerni a zöld-fehér csapat. Tétje tehát nincs az Újpest-Videoton mérkőzésnek, ám a játékosok szeretnék…
Egykori párostársa ütötte el a továbbjutástól Babos Tímeát
Nem sikerült bejutnia a 220 ezer dollárost strasbourgi WTA-torna negyeddöntőjébe Babos Tímeának. A világranglistán jelenleg a 65. helyen rangsorolt magyar játékos azzal a Sloane Stephenstől kapott ki, akivel junior korában, párosban sikert sikerre halmozott.
Vajda Attila a pekingi aranyak dupláját reméli Londonban
Az elmúlt héten kisebb vihart kavart az olimpiai bajnok Vajda Attila nyilatkozata. Peking olimpiai bajnoka nemtetszésének adott hangot, mert nem teljesen elégedett azzal a figyelemmel, amit az olimpia évében kap a Magyar Kajak-kenu Szövetségtől.
