Lumia 900 – Finnországban már Windows Phone 7.5 Tangóval
A Nokia anyaországában Windows Phone 7.5 Refresh rendszerrel került forgalomba a Lumia 900.
Android 4.0 frissítést kap a Galaxy Ace 2 [Videó]
A Samsung nem beszélt a Galaxy Ace 2 bemutatásakor arról, hogy az újdonság frissíthető lesz az Android 4.0 ICS rendszerre, így sokan azt hihették, hogy a mobilon a 2.3 Gingerbread fut majd a végtelenségig. Jó hírünk van: nem így lesz.
Júniusban érkezik a kétkártyás Galaxy Ace DuoS
A Samsung középkategóriás, két SIM kártya egyidejű kezelése alkalmas mobilja júniusban landol a piacon. A Galaxy Ace DuoS most bemutatott verziója valóban kétkártyás, nem úgy, mint az ugyanezen a néven elérhető elődje, mely csak egy kártyafoglalatot kapott és a GSM mellett a CDMA hálózatok elérését is támogatja.
Toshiba AT300: négymagos processzor és friss Android
A Toshiba új Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapú táblagéppel készül az Egyesült Királyságba. A 10 colos jövevény kellemes tudással bír, viszont kissé furcsa, hogy neve megegyezik a gyártó tavaly Japánban kiadott, honycombos masinájáéval.
Windows 8 alapú Dell tablet a láthatáron: Latitude 10
Az amerikai gyártó ugyan felhagyott az okostelefonok gyártásával, ám a tabletpiacon továbbra is jelen lesz. Ennek legújabb bizonyítéka a Latitude 10 névre keresztelt, 10 hüvelykes táblagép. Az impresszív specifikációkkal bíró kütyü a Windows 8 operációs rendszer köré épül.
Győztes Windos Phone alkalmazás – ébredj a természettel
A modern technika segítségével segíthetünk szervezetünknek a természetes napciklushoz való alkalmazkodásban, vagy egyszerűen csak a jókedvű ébredésben. A FarmAlarm elnevezésű újgenerációs mobilapplikáció a napkeltéhez igazítja a felhasználó ébresztését.
Új, feltöltőkártyás tarifacsomag a Red Bull MOBILE kínálatában
2012. május 10-től új, Access névre keresztelt feltöltőkártyás tarifával is elérhető a Red Bull MOBILE. Így már háromféle előfizetést kínál a magas adrenalin szinten pörgő mobilmárka: a Access mellett továbbra is elérhetőek a korábbi számlás All in és All in+ tarifacsomagok. Bármely tarifát is választják az előfizetők, Red Bull MOBILE-osként…
Nem lesz Symbian Carla
Az eddigi információkkal ellentétben a Nokia nem tervezi új, női nevekkel illetett Symbian verziók bevezetését, ehelyett inkább a már piacon lévő Belle-t frissítgetné. A döntés mögött a Symbian iránti kereslet drasztikus csökkenése állhat.
HTC Desire C – Az első találkozás
Tegnap részt vettünk a HTC sajtóeseményén, melyen közelebbről is megismerkedhettünk a gyártó hamarosan piacra kerülő újdonságával, a Desire C modellel. A visszafogott hardveres felszereltséggel bíró mobil nem a gigahertzek és megapixelek szerelmesinek készült, hanem azoknak a felhasználóknak, akik egy jól használható, stílusos…
LG OLED — más, mint a többi
Az LG a monacói Salle des Etoiles-ben mutatta be a világ legnagyobb (55 hüvelyk, azaz cirka 139,7 cm képátlójú) és legkeskenyebb (mindössze 4 milliméteres) OLED tévéjét. A készülék a kompromisszumok nélküli képminőség és forma új korszakát nyitotta meg, amely a színes tévé bevezetése óta a legnagyobb áttörést jelentheti az iparágban.
Novemberben érkezik az iOS és Android kompatibilis Microsoft Office?
A Microsoft irodai programcsomagja már nem sokáig lesz a Windows Phone kiváltsága, hiszen ősz végére már az androidos, illetve az iOS alapú mobil eszközök számára is elérhető lesz.
Mobilról is irányítható WiFi képes termosztát - Ecobee Smart Si
Hamarosan megérkezik az üzletekbe az ecobee WiFi támogatással bíró Smart Si termosztátja, melyet szinte bármikor és bárhonnan vezérelhetünk számítógépről, táblagépről, vagy akár okostelefonról is.
Folytatódik a szabadalomháború
Az Apple és a Samsung vezetői nem jutottak közös nevezőre a héten megtartott egyeztető tárgyalások során, ami azt jelenti, hogy tovább folytatódik a cégek közötti pereskedés.
T-Mobile 4G/LTE már Budapest agglomerációban és vidéken is
A Magyar Telekom a nyár során Budapest agglomerációjába és több vidéki városba is elviszi a 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatást, és folytatódik Budapest lefedése is. Jelenleg kültéren Budapest lakosságának 90%-a, beltéren 73%-a számára elérhető a 4G/LTE szolgáltatás.
16:9-es képarányú kijelzővel jöhet az új iPhone
A legfrissebb információk szerint 3,95 hüvelykes szélesvásznú megjelenítővel érkezik az Apple következő mobiltelefonja, a rajta futó iOS 6 pedig öt sorban jelenítheti meg az menü ikonjait.
