Olimpiai és paralimpiai bajnokok a Tesco kasszáinál
Sikeres sportolók hívták fel a figyelmet a Tesco és a Magyar Paralimpiai Bizottság közös adománygyűjtő akciójára
A kávé és tea vezeti az élénkítőszerek listáját
A felnőtt lakosság jelentős többsége naponta fogyaszt kávét kifejezetten az ébrenlét fokozása érdekében.
Hungerit kontra Négy Mancs – elnapolva
Októberre napolta el a Fővárosi Törvényszék a szentesi Hungerit Zrt. által a Négy Mancs Alapítvány ellen indított polgári pert.
A válságban is megőrizte eredményességét a Coop
Ismét Murányi László a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója és Csepeli Lajos a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.
A GVH engedélyével növekedhet a Bonduelle
Átveheti a Bonduelle a felszámolás alatt álló Kelet Food konzervgyártással kapcsolatos tevékenységét és vagyonát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése alapján.
Vastagabbak az akciós újságok
Kevesebb az akciós újság, viszont ami van, az vastagabb - állapítja meg a GfK kutatásában.
Első az ár, második a magyarság
A magyar áruk mellett egyre divatosabb kiállni. Elméletileg. Külföldi láncokat kérdeztünk arról, náluk milyen arányban vannak magyar élelmiszerek, s ezek mennyire fogynak - a hir24 riportja.
A Raben új vámügyi komplexumot nyit Kijevben
A Raben Ukraine a kijevi logisztikai termináljában a mai napon hivatalosan megnyitotta a küldemények új vámügyi komplexumát.
Szigorúbb lehet a multikkal a kormány
Módosítaná, több ponton pedig szigorítaná a kabinet az egyedi kormánydöntéssel (ekd) nyújtható befektetés-ösztönzési célú beruházási támogatások rendszerét.
Hulladék: csaknem 150 tonna étolajat hívnak vissza
Csaknem 150 tonna étolajat próbálnak visszahívatni a délnyugat-kínai hatóságok Jünnan (Yunnan) tartományban.
Kína számít a magyar traktorokra
Közös traktor- és mezőgazdasági munkagép gyártás lehet a kínai-magyar agrárgazdasági együttműködés következő lépése.
5 milliárd forint az élelmiszeriparnak
Megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat, melynek keretösszege ötmilliárd forint.
Új elnök a Magyar Marketing Szövetség élén
A Magyar Marketing Szövetség nemrég tartott tisztújító közgyűlésén lemondott Kozák Ákos elnök és az általános alelnök, Dr. Simon András is.
Tájjellegű ételeink éledhetnek újjá
A hagyományos magyar termékek mellett ezentúl a tájjellegű ételek, a gombák, a szörpök és a gyógynövények is lehetőséget kapnak a bizonyításra.
iba 2012 – A sütőipar világpiaca
Közel 60 ország több mint 1100 kiállítója, 132.000 m²-en területen várja a sütőipar és cukrászat képviselőit Münchenben, 2012. szeptember 16. és 21. között.
