Hunalpa: 10 volt Malév pilótából 9 nem repül
A Malév 200 pilótájából mintegy 20 százalék tudott leszerződni más társaságokhoz a nemzeti légitársaság februári leállása óta, és csak mintegy 10 százalék azoknak az aránya, akik már repülnek is - mondta el Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, a Hunalpa alelnöke az MTI-nek pénteken.
Budai szerint Magyarországon nincsenek föld-oligarchiák
Magyarországon nem léteznek föld-oligarchiák. Aki mást állít, az ezzel a fogalommal nincs tisztában - szögezte le Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára, elszámoltatási kormánybiztos az MTI-nek.
Molnár: kárpótolni kell a 2006-ban megsérült rendőröket
Sok rendőr, aki a kötelességét teljesítette, megsérült 2006-ban, és nem lettek kárpótolva - mondta Molnár Zsolt. A szocialista képviselő szerint kéthavi illetményüket kellene megkapniuk a megsérült rendőröknek kárpótlásként.
"Nem egyértelmű, hogy a Klubrádió megkaphatja-e a frekvenciáját"
Az a folyamat lényege, hogy senki se tudja, mi van a törvényben - mondta Karácsony Gergely a médiatörvény módosításáról.
A teljes román kormány ellenzi Nyirő újratemetését
Victor Ponta román miniszterelnök véleménye szerint Nyirő József a tevékenysége miatt nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban Romániában - közölte a miniszterelnök egy pénteki sajtóértekezleten, újságírói kérdésre válaszolva.
Lángolt egy Volán-busz Érdnél
Kigyulladt egy menetrendszerű Volán-busz motortere az M6-os autópályán Érd közelében péntek kora délután; senki sem sérült meg - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Amnesty: az ENSZ mint békefenntartó erő megbukott
Az ENSZ többé nem alkalmas a feladata betöltésére, és egyre jobban fölöslegessé válik a globális béke fenntartásában – szerepel az Amnesty International jelentésében, melyet a Szíriával kapcsolatos események miatt írtak.
Videó: Jeruzsálemből üzent a Compact Disco
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon. A három nagy világvallást is képviselő együttes tagjai a múlt héten Izrael fővárosából üzentek.
Még nem tudni, mit kérnek pontosan az egymilliárdért a kínaiak
A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek még nem ismertek - egyebek mellett ez is elhangzott azon a kínai-magyar üzletember találkozón, amelyet a kínai márkák bemutatkozó kiállítása alkalmával tartottak pénteken…
Megerősítették: erről egyeztetett Orbán, Simor és Matolcsy
Az Orbán Viktor kezdeményezte pénteki találkozón a miniszterelnök tájékoztatta Simor Andrást, a jegybank elnökét és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert az európai uniós csúcs eredményeiről - reagált az index.hu-n megjelent cikkre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, kimentették az utasokat
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a kilencéves kisfiút egy másik hajó mentette meg - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
Heller: Kádáréknál nem volt sajtó, most van, csak korlátozzák
A filozófia elleni hajszának nevezte Heller Ágnes a filozófuspályázatok ügyében a jobboldali sajtóban megindított lejáratókampányt.
A jobbikos polgármester birtokán dolgoztatták a közmunkásokat
Magánterületen, többek között Juhász Oszkár polgármester földjén dolgoztatták a közmunkaprogram résztvevőit Gyöngyöspatán - állítják az atv.hu által megszólaltatott munkások. A polgármester nem kívánt válaszolni portálunk kérdéseire, a közmunkásoknak pedig elbocsátás terhe mellett megtiltotta a nyilatkozatot. A jobbikos Juhász egy…
Kilakoltatás a II. kerületben: két tüntetőt előállítottak
Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint óriási rendőri készültség mellett zajlik az a kilakoltatás a Frankel Leó utcában, melynek során egy 73 éves nőnek kell elhagynia otthonát.
„Oda lesztek belelőve” Antiszemita feliratok a mártíremlékművön
Antiszemita feliratokat festettek péntekre virradóra a Duna-parti mártíremlékműre Budapesten. Az Index beszámolója szerint az emlékműre a "Nem a ti országotok, mocskos zsidók!", az "Oda lesztek belelőve" és a "Köszönjétek Dánielnek" feliratokat festették.
