Kultúra

*

Itt vannak az érettségi megoldásai: gazdasági ismeretek és belügyi rendészet

Belügyi rendészeti ismeretek és gazdasági ismeretek - csütörtökön ezekkel a tantárgyakkal folytatódtak az írásbeli vizsgák. Innen mindkét tárgyból letölthetitek a feladatsorokat és a hivatalos javítókulcsokat.

*

Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk

Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy kérdéseit boncolgatja, Jones viszont már korántsem filozofál ennyit:…

Szármánt is kóstolhatunk a sellyei pünkösdölésen

Színes programokkal, ormánsági lakodalmas ételek kóstolójával, népi játékokkal várják az érdeklődőket a Pünkösd az Ormánságban című rendezvényre május 27-én, pünkösdvasárnap Sellyén.

Pünkösdi idill a végeken

Komolyzene csendül fel a pünkösdi hosszú hétvégén Vác környéki falvakban: a Pro Art Fest az alsópetényi és a legéndi kastélyban, valamint Alsópetény templomában várja a régi zene szerelmeseit május 25 és 28 között.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Múzeumok éjszakája Gödöllőn

A tavalyi nagy sikert aratott rendezvény ismét megrendezésre kerül Gödöllőn, melynek keretein belül idén 9 helyszínre látogathatnak el az érdeklődők.

*

Éjjel-nappal dobozolhatták az érettségi feladatlapokat

A pénteken befejeződött tavaszi érettségi írásbeli vizsgák rendben lezajlottak; az Oktatási Hivatal (OH) pénteki...

Ifjúságnevelő opera-keresztmetszetek

Főváros-orientált országunkban mindig nagy örömforrásként szolgál egy-egy vidéki kezdeményezés sikere. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar ifjúsági koncertjei is az ilyen projektek sorába tartozik.

Magyar hősök emléknapja

Mindannyiunk kötelessége, hogy megemlékezzünk, és fejet hajtsunk azok előtt, akik fegyverrel a kezükben harcoltak, és életüket áldozták a hazáért - hangoztatta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) elnöke a…

Prometheus – Jelenetek és interjúk az év egyik legjobban várt filmjéből

Friss filmrészletekkel tarkított beszélgetések Ridley Scottal és a színészekkel. Beteg lesz ez, nem is kicsit!

*

Két hét múlva ránk hozzák a frászt

Napra pontosan két hét múlva érkezik a magyar mozikba a maximális izgalommal várt Prometheus című sci-fi, amelyhez kapcsolódóan most három új fotót és egy magyar feliratos werkfilmet mutatunk meg. Ez utóbbiból kiderül, hogy Ridley…

Fogjunk össze a Compact Discoért - szurkolj velünk a magyar csapat sikeréért! 

A csapatért, akikről ma már elmondhatjuk, hogy az Eurovíziós Dalverseny döntősei! 42 ország képviselői közül jutottak be a legjobb 26 mezőnyébe, ahol a legendás angol énekessel és a közkedvelt ír ikrekkel és fel kell venniük a…

Hommage a Ligeti

Hétfőn este hetedszer fejezik ki a mai muzsikusok hódolatukat a 2006-ban Bécsben elhunyt Ligeti György előtt a Művészetek Palotájában. Az emlékkoncerteket mindig a születésnap évfordulóján, május 28-án vagy az előző…

Emberi "állatkertbe" kerültek a világ első ismert ötösikrei           

Világszenzáció volt, amikor 1934-ben egy kanadai faluban ötösikrei születtek egy nőnek. A gyermekeket a kormány elszakította a szülőktől, akik csak hosszas jogi csatározás után kapták vissza őket. Az ikrek valóságos turistaszenzációt…

Hajdani sikerkönyvek: e-book-ként is a Publión

Az e-könyv története új dimenzióba lép hazánkban is: egyre több neves szerző jelenik meg a digitális Parnasszuson. Ma jelentették be, hogy Havas Henrik sikeres társadalmi riportjai kiadására a Publio Kiadót választotta. A kiadó…

Alázatos újjászületés

A Tutu-koncert, az valami zseniális volt a múltkor – kapjuk többektől az útravalót a Marcus Miller-koncert előtt. A „múltkor” egyébként három éve volt, mikor a világ egyik legjobb basszusgitárosa Budapestre is elhozta Miles Davis (és egyéb…

Erdmann váltja a megbetegedett Netrebkót Salzburgban

Betegsége miatt nem lép fel a Salzburgi Pünkösdi Fesztiválon a világhírű operasztár, Anna Netrebko, helyette Mojca Erdmann énekli Rogyion Scsedrin Kleopátra és a kígyó című művében Kleopátrát hétfőn. A fesztivál művészeti…

*

"Lenyúlják, átverik, kihasználják őket" - a külföldi munka sem mindig megoldás

A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért (MMV) szervezete szerint az egzisztenciális kilátástalanság miatt nyugatra...

*

"Iszonyatos mennyiségű" - nem tetszik az új alaptanterv az LMP-nek

Az új Nemzeti alaptantervben (NAT) az LMP nem talál valós oktatásirányítási gondolatváltást, ezért úgy gondolja, hogy...

Tizenegy bemutató, két új tag jövőre a Nemzetiben

Az egyre nehezebb anyagi körülmények között, a csökkenő állami támogatás ellenére is sikeres évadot zárt a Nemzeti Színház, amely a következő évadban két új taggal, valamint tizenegy bemutatóval várja a közönséget.

Arany Jánossal erősítik a szomszédságot

Elsősorban Arany János élete és munkássága köré szerveződött Debrecen és a költő szülővárosa, a romániai Nagyszalonta egyéves, közös turisztikai és örökségvédelmi projektje, amellyel egy hosszabb együttműködés alapjait…

"Kelet-Közép-Európa legszebb női" a Sétatér Fesztivál főszereplői

Korábbi értékeinek megőrzése mellett újul meg az idén június 16. és 24. között zajló pécsi Sétatér Fesztivál, amelynek főszereplői a lányok, a nők és az asszonyok lesznek - jelentették be a szervezők pénteken, sajtótájékoztatón. A régi, jól bevált…

Radics Gigi nyeri a Megasztárt? - finálé ma este!

Ma este utolsó, mindent eldöntő adásához érkezik a Megasztár. Jön a Finálé Radics Gigivel, Szakos Andival, az előző öt széria győzteseivel és a világsztár Flo Rida-val!

Operabemutató multimédiás elemekkel

Olga Neuwirth The Outcast (A kitaszított) című darabja Herman Melville 19. századi amerikai író életét feldolgozza fel. Az operát filmes elemek és montázsok felhasználásával pénteken állítja színpadra a Mannheimi Nemzeti Színház…

Sindó Kaneto 100 - Megjelent és már letölthető a Filmszem legújabb száma

Megjelent a Filmszem legújabb száma, mely Sindó Kaneto 100 éves születésnapja alkalmából tiszteleg a rendező előtt. A lapszámban a prae.hu állandó szerzője és egyben tokiói tudósítója, Mátrai Titanilla egy elemző…

Kiderül néhány pletyka Kádárról

Biszkut is faggatták a dokumentumfilmesek, a 301-es parcellában, a Rajk-per helyszínén, Kádár dolgozószobájában is forgattak. Az Indafilmen.

Népmesemondók versenye Zentán

A délvidéki Zentán tartják meg szombaton a XVIII. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt, amely a délvidéki magyarság részleges kulturális autonómiáját képviselő Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye.

Indonéziában sem fogja vissza magát Lady Gaga

Nem változtat műsorán Lady Gaga Indonéziában – közölte az énekesnő menedzsere. Az indonéziai hatóságok is közölték, hogy hajlandók engedélyezni Lady Gaga június 3-ra, Jakartába tervezett koncertjét a helyi muzulmán…

Kisvakond kiállítás a Puskin moziban

A gyerekek örök kedvence, Kisvakond újra hódít a Puskin moziban, ezúttal azonban nem csak a vásznon.

Megemlékezés a második világháború idején elhurcoltakról

A vallásuk és meggyőződésük miatt a második világháborúban elhurcolt áldozatokról emlékeztek meg csütörtökön a főváros III. kerületében.

Ieto - akrobatika és egyensúly a Trafóban

Két cirkuszi artista, egy zenész és egy technikus találkozott egy rezidenciaprogramon 2006-ban a Pireneusokban, és összeálltak Compaigne Ieto néven. Két év múlva a fiatal művészek összerakták a darabjukat, melynek fő …

Kiválasztották Pécs város borait az Aranykacsában

Csütörtökön gálavacsora keretében választották ki az Aranykacsa Étteremben Pécs város borát - immár 16. alkalommal. A VII. Borbörze és a XVI. Pécs Város Bora választás győztesei a következők:Fehérborok:Hosszúhetényi Zöldveltelini…

AEGON-KEDD Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep

A KEDD, Magyarország vezető kreatív animációs műhelye az AEGON Magyarország Zrt. támogatásával, idén is megrendezi az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet 2012. május 27-én.

Pénztárcabarát programok gyereknapra

Nemcsak a fővárosiakat kényeztetik a gyereknapon, 29 városban lehet ingyen mozizni és a hosszú hétvége minden napjára jut pénztárcabarát családi kikapcsolódás. Csak az esernyőt ne hagyjuk otthon.

*

Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei

A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba nem jutottak be, Nagy Kristóf Bozont, Farkas Jenser Balázs és Nagy…

Tibeti szerzetesek szórakoztatták a fesztiválozókat

Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba: a díszbemutatók után hajnalig tartó bulizásoktól hangosak a…

Szent Lászlónak állítanak szobrot Győrben

Elfogadja az egyik helyi vállalkozó által felajánlott Szent László-szobrot és azt a bazilika apszisa mögötti téren állítja fel Győr - döntött pénteki ülésén a város közgyűlése.

Cannes: törölték egy francia humorista filmjét

A cannes-i filmvásár szervezőinek a kérésére törölték a holokauszttagadásért és antiszemita kijelentéseiért már többször elítélt francia humorista, Dieudonné első filmjének vetítését - értesült a Le Monde című napilap.

Az élet ajándék - élni tudni kell

Bár az Ammával való személyes találkozásra várni kell, Ammá tanítványa, Br. Subhámrita Csaitanja korábbi előadásaihoz hasonlóan idén május 29-én közvetíti Ammá szellemiségét és tanításait. A program során előadást tart az időtlen…

Hogyan beszélnek mellé a politikusok, és hogyan leplezhetjük le őket?

A válaszadás kerek perec megtagadásán túl léteznek sokkal finomabb és körmönfontabb módszerek is. A megkérdezett elkezdhet beszélni valami másról, vagy válaszolhat a kérdésnek csak egy kis részletére is, de olyan információkat…

Időtlen tanulságok a Veled, Uram! rockoperában - jegyek itt a májusi és a júniusi előadásokra

Tizenkét évvel az esztergomi szabadtéri ősbemutató után új, fiatalos köntösbe öltöztetve viszi színre Szörényi Levente és Bródy János Veled, Uram! című rockoperáját a Budapesti Operettszínház a Thália Színházzal közös…

Új nevet kapnak a Chello csatornák

A Filmmúzeum neve Film Mania-ra változik, míg a Zone Romantica helyett Film Café-val találkozhatnak majd a tévénézők.

Visszatér a halottnak hitt dzsesszzenész + Videó

Visszatérésén dolgozik a halottnak hitt amerikai dzsesszzenész; Giuseppi Logan egykor ünnepelt csillag volt, aztán 36 évre eltűnt, még halottnak is nyilvánították, majd egy New York-i parkban zenélve ismerték fel a műfaj jó ismerői.

Kádár 100

Történeti kiállítás Kádár János születésének 100. évfordulóján - az OSA Archívum Centrális Galériájában.

Videón a kétszáz éve elsüllyedt amerikai hajó roncsa

Amerikai tudósok a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) munkatársaival együtt távirányítással működtetett vízijárművet bocsátottak a tengerfenékre a Mexikói-öbölben, ahol…

A legjobb csajok, Mel Gibson és Antal Nimród a Machete 2-ben

Mel Gibson nagyobb, Antal Nimród pedig kisebb szerepben fog feltűnni a Machete második részében, melyhez mellettük egyébként egy sor mutatós színésznő is aláírt a napokban.

*

Már keresi az Éden Hotel 3 szereplőit a Viasat

Castingot tart nyáron a csatorna, a trópusi környezetben felvett reality új arcait keresi.

*

Még az utolsó pillanatban is lehet részösztöndíjas szakra jelentkezni

A korábbi szabályokkal ellentétben idén utólag is meg lehet jelölni a felsőoktatási felvételi lapon szereplő...

Csak 18 éven felülieknek: Hullanak a fejek az Abraham Lincoln, a vámpírvadász új ...

Tim Burton és Timur Bekmambetov neve jól cseng mozis körökben, s bár előbbi csak producere az Abraham Lincoln: Vampire Hunternek, utóbbi filmjei meglehetősen jó ajánlólevelet jelentenek.

Kripták és sírok a templom alatt

A középkorból származó kriptát, valamint még meg nem határozott korú sírokat találtak a régészek a vilonyai...

Nicole Kidman jó formában cannes-ozott

Elementárisan játott az érzékeny nimfomán szerepében, de a vörös szőnyegen is brillírozott.

Plakát a RED 2-nek - és Anthony Hopkins főgonosznak?

Bár még több mint egy év van a premierjéig, a Summit Entertainment már most elkezdte reklámozni egyik jövő nyárra időzített képregény-adaptációját, a RED 2-t. Ráadásul egy nagy név is csatlakozhat a filmhez.

Splash fesztivál

A 2012-es év a sport éve, ezért az Aquaworld megszervezett egy olyan családi és sport hétvégét (május 26-27), ahol a nagyközönség együtt versenyezhet, szórakozhat a magyar Világ-, Európa-, vagy Olimpiai-bajnok sportolókkal és &...

Filmtörténelmi jelentőségű lett a Piranha 3DD?

Újabb elvetemült reklámfilmecskét készítettek a Piranha 3D című horrorfilm készítői. Ezúttal azonban nem az Oscar-díjat osztókat veszik célba, hanem a közönséget próbálják fátyolos szemekkel győzködni.

Aladeen, a humordiktátorok fejedelme

Sacha Baron Cohen offenzív, vulgáris, politikailag inkorrekt humorát csupán egy dolog menti: hogy piszkosul vicces. És persze az, hogy (többnyire) a nyugati emberek sztereotípiáin és előítéletein veri el a port. A diktátor csupán annyiban…

Pénzhez juthatnak a független színházak

Az EMMI már előkészítette az előadóművészeti támogatási pályázatokat.

Pünkösdi Kreatimm – Kényeztesd a lelked!

Kortárs iparművészeti kiállítás és vásár lesz az Iparművészeti Múzeumban pünkösd vasárnapján. Az időjárás nem sok jóval kecsegtet, így, aki a városban marad, annak feltétlen érdemes ellátogatni a kiállítás-vásárra, hogy saját…

Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténetét mutatja be az egyik legnagyobb magánkézben lévő európai fegyvergyűjtemény, amely a fraknói (Forchtenstein) vár csütörtökön megnyílt, megújult kiállításán látható.

KÖR színházi vetélkedő: döntő az Örkény Színházban

A Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös, KÖR elnevezésű középiskolások számára meghirdetett színházi vetélkedőjének döntőjét szombaton délután tartják az Örkény Színházban.

Eurovision 2012 döntő: Íme Compact Disco ellenfelei - ismerd meg a dalokat, előadókat, videóval

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a Compact Disco a keddi elődöntőből bekerült a szombati döntőbe, ahol másodikként lép majd fel. Itt 26 ország versenyzője mutatja meg magát. Jöjjenek ők. Egy biztos: a verseny győztese közülük kerül ki.

Örkénybe várják az egyperceseket

"Egy perc, egy történet" címmel indít pályázatot a Margó Városi Irodalmi Fesztivál és a Daazo.com – European Short Film Centre a Bookline-nal együttműködésben. A program apropója Örkény István születésének századik…

Ünnepel a tápiószelei Blaskovich Múzeum

Több napon át ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a tápiószelei Blaskovich Múzeum, a péntektől szerdáig tartó Blaskovich-napok eseménysorozatában lesz kiállítás-megnyitó, emlékverseny és CD-bemutató is.

Anneke van Giersbergen ismét Budapesten lép fel

Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira…

Jelena Ivanovic: "Nyitva akarom hagyni"

Május 25-én és 26-án a MU Terminál C estjét mutatja be a MU Színházban. Az idei, VII. évfolyam fiatal táncosainak harmadik bemutató estjére két koreográfus, Gergye Krisztián, és a szerb Jelena Ivanovic készített darabot. A 10/1 című koreográfiáról…

Megrendezik az első Nemzetközi ProArtFest Fesztivált Alsópetényben

Az első Nemzetközi ProArtFest Pünkösdi Régizenei Fesztivált a Prónay-kastélyban és a község 15. századi templomában, valamint a legéndi Nyáry-kastélyban rendezik.

A diktátor

Briliánsnak nem mondanám, inkább némileg csalódásnak. Sacha Baron Cohen ezúttal régi patronokhoz nyúl nagy bátran. Van a címszereplő, és van neki egy hasonmása... Ez a múlt század harmincas éveiben, a Latabár Kálmán által…

Szombaton: csíksomlyói búcsú

Szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét az erdélyi Csíksomlyón.

Május 25-én nyit a Zöld Pardon

A tavaly még a Petőfi híd budai hídfőjénél működő a fiatalok és szüleik körében népszerű szórakozóhely hosszas huza-vona után május 25-én, pénteken, ha részlegesen is, de megnyithatja kapuit a Rákóczi hídnál a nagyközönség előtt.…

Ifj. Balázs János: "A romantikus zenében tudok a leginkább kibontakozni"

ZongOpera címmel ad hangversenyt a Junior Prima-díjas zongoraművész június 1-én a Müpában, akit a siker titkairól is kérdezett a Fidelio Klasszik riportere.

Tabusított írók - A befagyott múlt és az új szimbolikus harc

A probléma, hogy a jobboldal és a baloldal történelmi emlékezete egyaránt „lyukas”: semmilyen tudás nincsen a valós, vállalható történelmi előképekről.

Füröggyé le! Ma van a Törülközőnap

Május 25-én ünnepli a világ Douglas Adams tiszteletére a Törülközőnapot (Towel Day). De miért fontos tárgy a törülköző, és pontosan hogyan is kell megünnepelni ezt a napot?

Cannes: luxushotelben gyűjtöttek pénzt az AIDS elleni küzdelemhez

Szokás szerint hírességek részvételével tartották meg a francia Riviérán a cannes-i filmfesztivál idején az amfAR gáláját az AIDS elleni küzdelem támogatására. A résztvevők között volt Adrien Brody és Milla Jovovich is.