Külföld

Kongói hadúrral üzletelt egy Obama által kinevezett tanácsadó

Sokmillió dolláros aranyüzletet próbált kötni egy kongói hadúrral, az amerikai Camac olajcég vezetője - derül ki egy ENSZ-vizsgálatból. A nigériai származású üzletember - akit korábban Barack Obama amerikai elnök nevezett ki egy…

A média évekkel ezelőtt Orbán oldalára állt?

A lengyel konzervatív Rzeczpospolita szerint az internet nem játszott jelentős szerepet a magyar politikában bekövetkezett "minőségbeli változásban", annak ellenére, hogy az országnak nagyobb "az újmédia-telítettsége", mint például…

Futballdrukkerek tüntettek Nagyszebenben

Az új jogszabállyal az egyre gyakoribb utcai rendbontásokat szeretnék megfékezni, a szurkolók ugyanakkor úgy vélik: a legalapvetőbb emberi jogaikban korlátozzák őket.

A hó után jégbe borulhat Nagy-Britannia

A Heathrow-n hatszáznál is több járatot töröltek, több száz autó akadt el az autópályákon.

A konzervatív jelölt nyerte a Finn elnökválasztást

A konzervatív Sauli Niinistö nyerte meg a vasárnapi finn elnökválasztást. A volt pénzügyminiszter szavazatok közel kétharmadát szerezte meg.

Újabb hideghullám érkezik a Balkánra

Alábbhagyott a tomboló szél, és vasárnap már újra közlekednek a kamionok és az autóbuszok Zágrábtól Rijeka, valamint Split felé, Montenegróban viszont újabb, rendkívül hideghullám érkezését várják, Macedóniában pedig ismét havazik.

Rendkívüli helyzetet hirdettek ki Szerbiában

A havazás és a nagy hideg miatt egész Szerbia területén rendkívüli helyzetet hirdetett ki a belgrádi kormány vasárnap este.

A Jobbik miatt magyarázkodik Izraelben a KDNP

A magyar Külügyminisztérium (KÜM) elítéli Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselőnek a The Jerusalem Post című lapban olvasható, egyebek mellett a holokauszttal kapcsolatos álláspontját - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel; a…

Ítéletidő: rendkívüli helyzetet hirdettek ki Szerbiában

A havazás és a nagy hideg miatt egész Szerbia területén rendkívüli helyzetet hirdetett ki a belgrádi kormány vasárnap este.

Kemény szavak: Heves vita a belügyminiszter mondata miatt

„Nem sajnálom az elhangzottakat, de sajnálom, hogy a baloldalról egyesek továbbra is kiragadnak mondatokat a kontextusukból."

Busek: Koszovó felosztása a "jelenlegi legjobb megoldás"

A volt osztrák alkancellár szerint a két állam között területi csere jöhetne létre, amelynek során az albánok lakta dél-szerbiai Presevo-völgy és a nagyobb részt szerbek lakta Észak-Koszovó jöhetne szóba.

Paradoxon a francia elnökválasztáson

Minél intenzívebbé válik az elnökválasztási kampány Franciaországban, annál meglepőbb eredményeket mutatnak a közvélemény-kutatások. Egy friss felmérésből például az derül ki, hogy a franciák többsége szerint Nicolas…

Negyedik napja zajlanak az egyiptomi focitüntetések

Már négy napja tartanak azok a tüntetések, amelyeket a szerdai futballerőszak váltott ki. Az eredetileg a Port Szaídban egy meccs után meggyilkolt 74 embert gyászoló kairói tömeg már azonnali elnökválasztást és a katonai vezetés…

Hatvan év a brit trónon, jóban-rosszban

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok és területek királynője, a Nemzetközösség feje és a hit védelmezője - hétfőn lesz hatvan éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket.

Koszovó felosztása is opció lehet

Erhard Busek, az Európai Unió balkáni stabilitási egyezményének volt koordinátora szerint Belgrádnak és Pristinának tárgyalásokat kellene folytatnia Koszovó felosztásáról.

Már Juncker is márciusi görög csődről beszél

Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup…

Így tartják a brit rabszolgákat

A brit nagyvárosok utcáin csellengő hajléktalanok közül verbuválnak svédországi, norvégiai és belgiumi munkákra csicskáztatók, aki áldozataikat kíméletlenül kizsákmányolják.

Fiatalon meghalt Halász Enikő vajdasági magyar újságíró

Hosszú és súlyos betegség után, életének 38. évében Újvidéken elhunyt Halász Enikő újságíró - jelentette vasárnap délután a 021 nevű újvidéki rádió és hírportál, illetve a Beta hírügynökség.

Egyszerre hat új szervet kapott egy kislány Bostonban

Egyszerre hat szerv sikeres transzplantációját végezték el a Bostoni Gyermekkórházban egy kilencéves kislányon.

"Nem minden civilizáció egyenértékű"

Heves politikai vitát váltott ki vasárnap Franciaországban az illegális bevándorlókat és "a román bűnözőket" rendszeresen ostorozó belügyminiszter újabb kijelentése, miszerint "nem minden civilizáció egyenértékű".

Botrány: a dolgozók minden mozdulatát rögzítették

Minden egyes alkalmazottját külön videokamerával és mikrofonnal figyeltette egy vállalkozó.

Tőkés: esélyeinket rontjuk, ha széthúzunk

Polgári kezdeményezést készül indítani a KMAT a kisebbségben élő nemzeti közösségek jogállásáról szóló Európai Uniós jogszabályhoz, Magyarország csak egy egységes elképzelést hajlandó támogatni.

Budapest: Kultúrharc az Új Színházban

A szélsőségesen jobboldali színházigazgató, Dörner György intendáns elfoglalta posztját az Új Színházban – és ezzel azonnal zajos kavarodást idézett elő – írja Ingrid Steiner-Gashi a bécsi Kurierban.

Skóciának függetlenedésekor újra be kellene lépnie az EU-ba

Kötelezően be kell vezetnie az eurót és csatlakoznia kellene a schengeni egyezményhez.

Kiakadt a Jerusalem Post és a külügy is

A Jobbik külügyi szóvivőjének, Gyöngyösi Mártonnak egy interjúja kiütötte a biztosítékot a Jerusalem Postnál. A lap többször is idéz Gyöngyösitől, aki szerint a zsidók gyarmatosították Magyarországot és nem jobbak, mint a nácik. A külügy…

Az utóbbi fél évszázad legkeményebb telével küzdenek az olaszok

Holtan találtak két hajléktalant Franciaországban, amivel ötre emelkedett a napok óta tartó hideg időjárás ottani áldozatainak száma. Olaszország az utóbbi fél évszázad legkeményebb telével küzd, Algériában szokatlan esemény, hogy…

Palin prémbikinivel, Reagan szóviccekkel támad

Az id. Bush szuperhős volt, a fiatal már csak főgonosznak jó. Republikánusok a képregényekben.

A palesztin megbékélésről tárgyal Abbász és Mesaal

A palesztin elnök és a Hamász vezetője egyetértett abban, hogy gyorsan meg kell tartani az elnök- és parlamenti választást.

19 amerikait állítanak bíróság elé Egyiptomban

Negyvennégy személyt, köztük 19 amerikait és más külföldieket, állítanak büntető bíróság elé Kairóban azzal a váddal, hogy illegálisan finanszíroztak Egyiptomban működő nem kormányzati szervezeteket.

Behatoltak a nagykövetség területére az ellenzéki tüntetők

Szíriai ellenzékiek hatoltak be hazájuk varsói nagykövetségének területére, és az állami zászló helyett a forradalom lobogóját húzták fel a zászlórúdra. Az épületre Bassár el-Aszad rezsimjét ellenző feliratokat írtak, és az akciót filmen is…

Irán megtorolja, ha megtámadják

A Forradalmi Gárda parancsnoka arról beszélt, hogy Irán bármely olyan országra csapást mér, ahonnan megtámadják.

Szíriai ellenzékiek hatoltak be hazájuk varsói nagykövetségének területére

Szíriai ellenzékiek hatoltak be hazájuk varsói nagykövetségének területére, és az állami zászló helyett a forradalom lobogóját húzták fel a zászlórúdra.

A divatteremtő huszár

A csikorgó hidegben előkerülnek a meleg sálak, kesztyűk, pulóverek és... és... egy elől gombolós ruhadarab, a kardigán. Hitték volna, hogy ezt a kötött felső kabátkát egy didergő angol arisztokratának köszönhetjük? Bizony! Lord Cardigannak.

Kilenc perc alatt eltörölhetnék Izraelt a föld színéről

Egy iráni kompjutermérnök részletes haditervet közölt blogján, a tervet az iráni sajtó is felkapta.

Öllös: a szlovák pártok programjában marginális szerepet kapnak a magyarok

A politológus szerint a magyarokat többen külpolitikai kérdésként kezelik Szlovákiában.

Több mint ötvenen fagytak meg Lengyelországban

Vasárnap hajnalban Suwalkiban mínusz 26 Celsius-fokot mértek, míg a "legmelegebb" Legnicában volt, ahol éjszaka mínusz 11 fokra hűlt le a hőmérséklet.

A francia kormány a házasságért lobbizik

A házasság felértékelését és a polgári szertartások díszesebbé tételét tűzte ki céljául a francia kormány alig három hónappal a választások előtt. A franciáknál ugyanis a házasságok fele válással végződik, az egyszülős családok harmada…

Amerikaiakat állítanak bíróság elé Egyiptomban

Negyven embert - köztük amerikaiakat és más külföldieket - fogtak perbe Egyiptomban. A vád szerint civil szervezetek tagjaiként a fennálló rendszer elleni utcai tüntetéseket támogatták.

Akár már hétfőn távozhat a hatalomból a román kormányfő

Romániai sajtóértesülések szerint Emil Boc miniszterelnök az elkövetkező héten távozik a hatalomból. A lapok úgy tudják, Boc után technokrata kormányfő alakíthat kormányt.

–30 fokot is mértek

Nyugat-Európában is szedi áldozatait az ítéletidő, de még Algériában is életeket ragadott el a havazás.

Újabb tüntetések Oroszországban

Egy hónappal az orosz elnökválasztások előtt újabb ellenzéki megmozdulást szerveztek Moszkvában, de ezúttal a kormánypárti szimpatizánsok is az utcára vonultak. A belügyminisztérium vitatható adatai szerint Putyint 138 ezer ember…

Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones

Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött össze csodálóitól. A már-már hihetetlen történetei miatt zsidó Indiana…

Rendezői megerősítés: Depardieu játssza Strauss-Kahnt

Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.

Újabb hat halálos áldozat Romániában

Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint az elmúlt nyolc napban immár 34 ember halálát okozta kihűlés Romániában.

A német szakszervezetek fagypótlékot követelnek

Németországban rendkívüli időjárási pótlékot követelnek szakszervezetek a szabad ég alatt dolgozó több millió munkavállalónak a rendkívüli hideg miatt.

Irán támadással fenyeget

Irán megtámadtatása esetére megtorlással fenyeget: ilyen értelemben nyilatkozott vasárnap a Forradalmi Gárda parancsnokhelyettese.

Folytatódnak a Gorilla-tüntetések

Az egyik szervező szerint pénteken több mint 30 ezren vonultak utcára.

41-en a vádlottak padján: per a Kadhafi-rezsim támogatói ellen

Megkezdődött vasárnap egy líbiai hadbíróságon az első eljárás a Kadhafi-rezsim támogatói ellen: a monstreperben 41 ember fölött ítélkeznek forradalomellenes tevékenységük miatt.

Miért félünk az oroszoktól?

Az ott élő külföldiek válaszai.

Díjnyertes filmesek haltak meg a balesetben

A díjnyertes amerikai Mike deGruy dokumentumfilmes és Andrew Wight ausztrál forgatókönyvíró-producer vesztette életét egy Kelet-Ausztráliában bekövetkezett helikopter-balesetben szombaton – közölte az elhunytak megbízója, a National…

Még mindig címlapon: Orbán a "rocksztár" - Íme az új ellenfél

A feltörekvő politikus nem ad már esélyt a szocialistáknak - írja a lap.

Nem biztos, hogy elbírja az internet a londoni olimpiát

Egy brit kormányzati dokumentum szerint fel kell rá készülni, hogy gondok lehetnek az internetszolgáltatással augusztusban, az olimpia idején. A várható közlekedési nehézségek miatt a kormány távmunkára ösztönöz, de előfordulhat, hogy a…

Torockó lehet a következő az UNESCO Világörökségi Listáján?

Torockó, a Kárpát-medence legépebben és ugyanakkor leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együttese felkerült az UNESCO Világörökségi jegyzék várólistájára.

Több mint ötvenen fagytak meg tíz nap alatt Lengyelországban

Több mint ötven ember fagyott meg tíz nap alatt Lengyelorszá...

Lemondott a kormány

Testületileg lemondott vasárnap a kuvaiti kormány az ellenzék győzelmét eredményező parlamenti választás nyomán.

Lázadókból civilek Nepálban

Nepál, Katmandu - A csaknem húszezernyi maoista ex gerilla fele a kormányhadsereghez csatlakozik, a többiek a kormány anyagi segítségével térnek vissza a polgári életbe

Mészárlás a marhatolvajok békítő tárgyalásán Dél-Szudánban

Dél-Szudán, Dzsuba – 37 ember meghalt, egy ENSZ-rendőr pedig megsebesült, amikor fegyveres milicisták tüzet nyitottak egy tanácskozás résztvevőire Dél-Szudánban. A megbeszélésen az utóbbi időben elszaporodott…

"Orbánt meglincselték az Európai Parlamentben"

Lengyel lapok cikkeztek Magyarországról, Orbán Viktorról és a Malév csődjéről a hétvégén.

Egyiptomban tovább verik egymást

Ismét összecsaptak tüntetők a rohamrendőrökkel Kairóban vasárnap, ahol immár negyedik napja tartanak a zavargások.

Moszkva a Nyugatot okolja a szíriai határozat vétójáért

A szíriai ellenzék szerint Oroszország és Kína a BT-határozat vétójával gyilkolásra bátorítja a damaszkuszi rezsimet. Az orosz külügyminiszter-helyettes viszont a nyugati országokat tette felelőssé a kompromisszum hiányáért. Moszkva azt…

Vétó: az újabb zavargásokat akarták elkerülni + Videó

Kína és Oroszország azért vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriát elítélő határozati javaslatát, hogy „elkerüljék az újabb zavargásokat és áldozatokat” – állította a Hszinhua kínai állami hírügynökség vasárnap közölt…

Egy nagy túlélőt vagy egy meleget választ elnökké Finnország

Harminc év után először biztosan nem szociáldemokrata államfője lesz Finnországnak, miután az elnökbálasztás vasárnapi második fordulójába egy konzervatív és egy zöldpárti jelölt jutott. A választás esélyese a jobboldali Sauli…

Felgyújtotta magát három tibeti

Az eset a délnyugat-kínai Szecsuan megyében történt, egyikőjük meghalt, két társa súlyosan megsérült, Kína nem tud az újabb önégetésről.

Életfogytiglant kaphat a WilkiLeaksnek szivárogtató amerikai katona

A 24 éves közlegény hadbíróság előtt felel azért, hogy több ezer titkos iratot adott ki.

Európa a hó és a jég fogságában

Már Nyugat-Európában is áldozatokat szedett a rendkívül hideg idő. Szerbiában szükségállapot bevezetését fontolgatja a szerb kormány.

Moszkvának nem felel meg az ENSZ BT javaslata

Az orosz külügyminiszter kemény hangvételű nyilatkozatban figyelmeztetett szombaton arra, hogy Oroszországnak egyáltalán nem felel meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé beterjesztett, Szíriáról szóló határozati javaslat, ha pedig…

Termosszal tüntetni tilos!

A hideg lehet a legnagyobb ellenfele a mai orosz tüntetéseknek, amely a március negyedikei elnökválasztás kampányának elindulását jelzi. A mínusz húsz fok és a kora reggel ellenére eddig több ezren vonultak utcára szombaton, egyesek…