Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól
Az MSZP elnöke azt ígérte a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tagjainak és rajtuk keresztül valamennyi jelöltjüknek, hogy meg fogják védeni őket a rágalmazásoktól.
Újabb amerikai lelkész fenyegetőzik koránégetéssel
Újabb lelkész, az evangélista Bob Old is arra készül, hogy szeptember 11-én koránt égessen a Tennessee állambeli Springfieldben.
Négyszer akkora Pécs ingatlanvagyona, mint hitték
Pécs lényegesen értékesebb ingatlanvagyonnal rendelkezik, mint amiről korábban tudni lehetett - derült ki a pécsi vagyonkezelő, a Pécs Holding Zrt. teljes ingatlanvagyonát átvizsgáló friss felmérésből.
A Jobbik nem támogat szocialistákat
A Jobbik szóvivője cáfolta, hogy pártja a négy éve az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeként megválasztott polgármestert támogatná Szikszón az önkormányzati választáson. Dúró Dóra azt is elmondta: feljelentést tettek az LMP kampányfőnökének keddi, választási csalás gyanúját keltő nyilatkozata miatt.
Nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét.
Használt hannoveri villamosokat vesz a BKV
Használt "hannoveri" villamosokat vesz a BKV 160 millió forintért, a járművekkel a régi Ganz-szerelvények egy részét váltják ki a jövő év elejétől.
Egymásra vallottak a monori gyilkosok
Nem derült ki a K. Zsolt és társai ellen indított büntetőper első, csütörtöki tárgyalásán, hogy ki ütötte agyon egy vascsővel 2008. november 29-én monori házának udvarán F. Lajosnét, mert a három vádlott egymásnak ellentmondóan idézte fel a történteket.
Robbantások Szomáliában
Legalább nyolc ember vesztette életét a szomáliai főváros, Mogadishu repülőterén csütörtökön elkövetett pokolgépes robbantásokban.
ORFK: Javult az utak biztonsága
Az év eddig eltelt nyolc hónapjában tovább javult a hazai utak biztonsága; a személyi sérüléses közúti balesetek és a balesetekben meghalt emberek száma egyaránt csökkent.
Saját fejlesztésű villamosok Szegeden
Saját fejlesztésű, részben alacsonypadlós villamost készít az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT), a jármű prototípusa, ami harmadannyiba kerül, mint a piacon kapható új szerelvények, 2011 nyarán állhat forgalomba.
Nemzetközi drogkereskedő hálózat lepleződött le
A BRFK is megerősítette azt a hírt, mely szerint osztrák-magyar együttműködéssel sikerült leleplezni egy nemzetközi drogkereskedő hálózatot.
Obama is terve feladására kérte a koránégetésre készülő lelkészt
Az amerikai elnök, Barack Obama sem ért egyet azzal a floridai lelkésszel, aki nem is olyan régen koránégető terveivel vonult be a köztudatba.
A jövő évi költségvetés sarokszámait követeli az MSZP
Az MSZP az ország gazdasági stabilitása és nemzetközi megítélésének javítása érdekében azt követeli Matolcsy György gazdasági minisztertől, hogy tegye közzé a 2011-es év költségvetésének sarokszámait.
Kisebbségi törvényünk módosítását kéri egy román szenátor
A hazánkban hatályos kisebbségeket érintő törvény módosítását Viorel Badea, romániai politikus indítványozta.
Jávor Benedek: a parkolási rendszer átláthatatlan
Jávor Benedek ma sajtótájékoztatójában a fővárosi parkolás kaotikusságára hívta fel a figyelmet. Javaslata szerint az október 3-i választás után a fővárosi önkormányzati testületnek népszavazást kellene kiírnia az egységes parkolási rendszer megalkotása érdekében.
