Begyógyszerezte és prostiként kínálta tizenéves lányát
Tablettákkal kábította el, majd több alkalommal török férfiaknak adta át a lányát szexuális célokra egy 36 éves budapesti nő. A nőt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint a nő a gyanú alapján augusztus elejétől kezdve többször is gyógyszerekkel kábította el 15 éves…
Az eltünt 17 éves fiatalkorú prostituált örizetben
Tiltott kéjelgés miatt vett szabálysértési őrizetbe 17 és egy 32 éves utcalányt a szerdán éjjel a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A prostituáltak szexuális szolgáltatásaikat a víztorony környékén kínálták, ami védett övezetnek minősül, mivel egy iskola háromszáz méteres körzetében helyezkedik el. A nők nem rendelkeztek a prostitúciós…
Kamaszlányok eröszakolták meg
Négy kamaszlányt és egy 27 éves nőt azzal vádolnak Észak-Franciaországban, hogy megerőszakoltak egy 29 éves asszonyt, mert riválisuknak hitték. A legidősebb agresszor állítása szerint az áldozat elcsábította a barátját. Ez a 27 éves nő előzetes letartóztatásban van egy 16 éves lánnyal együtt. A másik három, 14 és 17 év közötti…
Még ma is él Maddie?
Három és fél évvel eltűnése után mégiscsak előkerülhet Maddie McCann. Az akkoriban az elrablásával megvádolt pedofil férfi a halálos ágyán megvallotta: nem ő vitte el a kislányt, de tudja, hogy ki tette. Állítása szerint a négyévesen eltűnt Maddie-t egy gyerekkereskedő-banda rabolta el megrendelésre, majd átadta egy dúsgazdag…
Megrendelésre adták ki pedofileknek az árvákat
A fél világot megrendítő hír 2002-ben került napvilágra, az áldozatok azóta több elkövetőt azonosítottak. Egy lisszaboni bíróság pénteken bűnösnek találta Portugália eddigi legnagyobb pedofilperének mind a hét vádlottját. A hat férfit és egy nőt tíz évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik. A hat évig tartó tárgyalássorozat során bebizonyosodott,…
Eltussolt volna egy pedofil ügyet a bíboros-érsek
Godfried Daneels bíboros, a belga római katolikus egyház volt vezetője idén tavasszal megpróbálta eltussolni az időközben lemondásra kényszerült bruggei püspök ügyét. A pedofil püspök éveken át szexuális visszaélést követett el unokaöccse terhére. Mindez a hétvégi belga sajtóban idézett magnófelvételből derült ki, amelyről Daneels érsek…
Férfiakat kényszerítettek prostitúcióra
Spanyolországban lebukott egy banda, amely brazíliai 22-29 év közötti fiatal férfiakat azzal csábított Spanyolországba, hogy ott táncosként, vagy modellként fognak dolgozni, és csak a repülőjegyüket kell visszafizetniük. A mintegy 60 fiatalt azonban erőszakkal bordélyokba kényszerítették, olyan nagyvárosokban, mint Madrid, Barcelona, Palma de…
Hadházi Nikolett 17 éves Budapesti lány - Derekán virágmintás tetoválással
Eltűnt Hadházi Nikolett 17 éves Budapesti lány. Különös ismertetőjele dereken virágmintás tetoválás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága a 153-13510/2010. ált. szám alatt közigazgatási hatósági eljárást folytat Hadházi Nikolett (1993.07.04.) eltűnése ügyében. A lány 164 centiméter magas, normál testalkatú,…