Komoly fellendülés jöhet az okostelefonok piacán
Komoly fellendülés várható idén az okostelefonok piacán, az egyik nemzetközi piackutató cég prognózisai szerint 2010-ben több mint 50%-kal nőhetnek globális szinten az okostelefon eladások. A szakértők a szeptember eleji várakozásaikat húzták most
A válság ellenére szaporodnak a reklámcégek
Az idei első félévben 11 százalékkal több reklámmal foglalkozó cég alakult, mint amennyi felszámolás, végelszámolás vagy törlés révén megszűnt - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. A növekvő trend azért is érdekes,
USA: maradt egy kevés a kezdeti pluszokból
Enyhe pluszban fejezték be a kereskedést az irányadó amerikai indexek, a Dow és a Nasdaq 0.3, az S&P pedig 0.5%-kal került feljebb. Napközben a befektetőket némileg elbizonytalanította a hír, miszerint a Deutsche Bank több mint 11 milliárd dolláros
Nadrágot felkötni, a neheze még csak most jön
A gazdasági fellendülés lassulása miatt az év második felében jóval gyengébb lehet a G7 országok GDP növekedése - derül ki az OECD legfrissebb tanulmányából. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy amennyiben a csökkenés mögött hosszabb távon ható
Top 500 régiós cég - Mi jöhet a vihar után?
A Deloitte negyedik alkalommal állította össze Régiós 500 rangsorát. Az idei lista adatai pontos képet adnak a 2009-es évről, amikor a gazdasági válság teljes erejével elérte a régiót, és mindez a vállalatok eredményeire is komoly hatással volt. A
A várttal ellentétben csökkentek az amerikai olajkészletek
A 17 órakor napvilágra kerülő EIA olajkészlet adatok alapján a múlt héten 1.9 millióval hordóval estek az amerikai nyersolajkészletek, a benzinkészletek 200 ezer hordóval, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek pedig 400 ezer hordóval kerültek
AAA Auto: megint vett a nagytulajdonos
Az AAA Auto közzétette a nagytulajdonos legutóbbi részvénytranzakcióját, Anthony J. Denny tegnap újabb 3,000 darabot vásárolt a cég részvényeiből a cseh tőzsdén. A bejelentés azok után jött, hogy a vezető tegnap előtt is vásárolt, csaknem 400,000
Csökkenéssel zárta a napot a magyar piac
Bár az amerikai nyitást követően megpróbálkoztunk az emelkedéssel, továbbra sem sikerült pozitív tartományban maradnia a BUX-nak. A 0.3%-os csökkenéssel alulteljesítők voltunk mind a régiós, mind a globális indexekhez képest. A blue chipek közül az
Ugró forint, szakadó hozamok - enyhültek a kamatemelési várakozások
Jelentős magyar állampapírpiaci hozamcsökkenés bontakozott ki szerda délelőtt és csütörtök délután között hazai és nemzetközi okok miatt, de a Portfolio.hu-nak nyilatkozó állampapírkereskedő ennek láttán már óvatosságot hangsúlyozott a további
Lép a kormány - Így segítenének a devizahiteleseken?
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam
Veszélyben a Magyar Telekom osztalék - Erste (2.)
Felhalmozásról tartásra minősítette le a Magyar Telekom papírjait az Erste Bank elemzője. A célárat 770 forintról 720 forintra csökkentette, főként a második negyedéves számok, és a negatív trendek folytatódására hivatkozva. Az Erste ma megjelent
Egy éve nem adott el ennyi kötvényt az ÁKK
A délelőtti erős aukciós vételi érdeklődés után a délutáni, ún. nem-kompetitív államkötvény tenderekre összesen 25,4 milliárd forintnyi mennyiséget hirdetett meg az Államadósság Kezelő Központ, az elspdleges forgalmazók pedig a teljes mennyiségre
Venni vagy nem venni?
2010. szeptember 8-án került sor a Portfolio.hu Klub rendezvényére, ahol két eltérő megközelítés csapott össze: meghívott portfólió menedzser vendégünk a fundamentális, míg kollégánk a technikai elemzés segítségével értékelte a piaci helyzetet és
Jelentősen csökkent a segélykérők száma az USA-ban
Múlt héten a vártnál sokkal gyorsabb ütemben csökkent az első ízben munkanélküli segélyért fordulók száma az Egyesült Államokban - jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. A jelentés szerint múlt héten "mindössze" 451 ezren (21 ezerrel
Harmadával olcsóbban vehetünk lakóházat Zuglóban
A felszámolást végző PK-Econo Kft. pályázaton keres új tulajdonost az Euro Invest Beruházó és Ingatlanfejlesztő Kft. zuglói ingatlanára, értesült a Napi Gazdaság. A közel 14 ezer négyzetméter alapterületű ingatlant, az első pályázaton
