Hiába a győzelem, kiesett a Vác az EHF Kupából
Nyert ugyan négy góllal török riválisa ellen a Vác női kézilabdacsapata az EHF Kupa nyolcaddöntőjében rendezett párharc vasárnapi, hazai visszavágóján, de búcsúzott a sorozattól, mivel az első mérkőzést nagyobb különbséggel vesztette el.
Elmaradt a szenzáció: csak két magyar csapat lesz a nyolc között a KEK-ben
Az Alcoa hétgólos vereséget szenvedett a szerb Zajecar vendégeként a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, így összesítésben három találatnyi különbséggel elbukta a párharcot.
Döntetlennel került a legjobb nyolc közé a Debrecen
A pénteki győzelem után szombaton döntetlenre végzett a tavalyi döntőssel a Loki, így bejutott a negyeddöntőbe.
A Debrecen és a Fradi is továbbment a KEK-ben
A női kézilabda KEK-nyolcaddöntők során a debreceniek és a ferencvárosiak is legyőzték ellenfelüket, így továbbmentek a nyolc közé.
Nyolc között a Fradi és a Debrecen a KEK-ben
A címvédő FTC, valamint a Debrecen is bejutott a nyolc közé a női kézilabda KEK-ben.
Kevés volt a négygólos váci győzelem az EHF-kupában*
Nyert ugyan négy góllal török riválisa ellen a Vác nőikézilabda-csapata az EHF-kupa nyolcaddöntőjében rendezett párharc vasárnapi, hazai visszavágóján, de búcsúzott a sorozattól, mivel az első mérkőzést nagyobb különbséggel vesztette el.
Szép volt, lányok!
A női kézilabda KEK-nyolcaddöntők során a debreceniek nem kaptak ki ellenfelüktől, így továbbmentek a nyolc közé.
Videó: Megleptük a tudásuk alatt játszó oroszokat - Pastrovics
Az FTC-Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapata magabiztos, kilencgólos győzelmet aratott a Rosztov ellen, így ledolgozta egygólos hátrányát, és bejutott a legjobb nyolc közé a Kupagyőztesek Európa-kupájában. Szamoránsky Piroska és Pastrovics Melinda értékelése.
Magyar nap a KEK-ben
A Ferencváros sima győzelemmel, a Debrecen döntetlennel biztosította helyét a női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében vasárnap.
A Ferencváros és a DVSC is könnyedén továbbjutott
A Ferencváros és a Debrecen is bejutott a legjobb nyolc közé a női kézilabda Kupagyőztesek Európa-kupájában. A fővárosiak magabiztos győzelmet arattak a Rosztov felett, így simán ledolgozták első mérkőzésbeli egygólos hátrányukat. A hajdúságiak a pénteki hatgólos győzelmük után döntetlennel léptek a negyeddöntőbe.
Továbbjutott a Fradi és a Loki is!
N&337;i kézilabda KEK: FTC-Don Rosztov 32-23, DVSC-BM Mar Sagunto 28-28
Női kézilabda KEK: az FTC és a DVSC is simán jutott a nyolc közé
A Ferencváros és a Debrecen is bejutott a legjobb nyolc közé a női kézilabda Kupagyőztesek Európa-kupájában. A fővárosiak magabiztos győzelmet arattak a Rosztov felett, így simán ledolgozták első mérkőzésbeli egygólos hátrányukat. A hajdúságiak a pénteki hatgólos győzelmük után döntetlennel léptek a negyeddöntőbe.
Eddig háromból kettő
Az FTC a Rosztov Don ellen, a DVSC pedig a Mar Sagunto ellen jutott tovább a KEK negyeddöntőjébe. Az FKC 19 órától Zaječarban próbál szerencsét, s ezt a meccset ÉLŐben követhetitek az interneten !
