A szocialisták állnak az éhségmenet mögött?
A Fidesz miskolci szervezetének elnöke szerint borsodi szocialisták szponzorálják azt az éhségmenetet, amely hétfőn indul el Miskolcról Budapestre; Sebestyén László vasárnap, miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz sajnálja, hogy a menetben résztvevő, valóban nehéz sorsú embereket pártpolitikai célokra használja fel a…
Indul az éhség menete - szembesítik a Parlamentet a nyomorral
Február hatodikán hétfőn indul az a menet, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az ország keleti részében egyre mélyülő szegénységre, az ott élők kilátástalan helyzetére.
Éhségmenet indul a Parlamenthez - képek a borsodi nyomorról
Hétfőn reggel kilenc órakor indulnak Miskolcról Budapestre azok a tüntetők, akik éhségmenetükkel akarják felhívni a kormány figyelmét a borsodi térség tarthatatlan helyzetére. Az akciót egy diósgyőri munkanélküli olvasztár, Tóth Imre Miklós indította el, polgármesterek is csatlakoztak hozzá.
Támogatja az MSZP a "Munkát, kenyeret!"-menetet
Az MSZP segíteni fogja azokat a borsodi polgármestereket, akik hétfőn gyalog indulnak Miskolcról Budapestre, hogy tükröt mutassanak a kormánynak: nem engedhetik meg, hogy elforduljanak a tisztességes, tenni akaró emberektől.
Hóban, fagyban indul az éhségmenet Budapestre
Hétfőn reggel Munkát, kenyeret!-jelszóval indul Borsodból az éhségmenet, amelyet civilek és borsodi polgármesterek kezdeményeztek.
Hóban, fagyban indul az éhségmenet
Miskolcról Budapestre gyalogolnak azért, hogy felhívják a kormány figyelmét a borsodiak reménytelen helyzetére.
Éhségmenet indul Miskolcról Budapestre hétfőn reggel
Hétfőn reggel kilenc órakor indulnak Miskolcról Budapestre azok a tüntetők, akik éhségmenetükkel akarják felhívni a kormány figyelmét a borsodi térség tarthatatlan helyzetére.
