Növekszik a császármetszések aránya
Az Amerikai Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a császármetszések aránya, lépéseket kell tenni a folyamat visszafordítására, derül ki egy új tanulmányból. 1996 és 2007 között a császármetszések száma közel 50 százalékkal növekedett. Mára az előszőr szülők harmada császármetszéssel hozza világra gyermekét. Nagyon magas az…
2 kapcsolódó hír
Obama figyelmeztette Egyiptomot
Az Egyesült Államok a legmagasabb szinten figyelmeztette Egyiptomot, hogy eleshet az évi 1,3 milliárd dolláros amerikai katonai segélytől, ha nem tesz érzékelhető lépéseket a demokrácia irányába – írta helyi idő szerint csütörtökön honlapján a The New York Times című amerikai napilap.
Washington a katonai segély visszatartásával fenyegeti Egyiptomot
Barack Obama elnök személyesen figyelmeztette Huszein Tantávit, az Egyiptomot irányító katonai tanács elnökét.
