Hamilton tanúskodni fog Sutil bírósági tárgyalásán
Megerősítették a hírt, amely szerint Lewis Hamilton tanúként lesz jelen Adrian Sutil közelgő bírósági tárgyalásán. A német bírósági tárgyalására a tavalyi Kínai Nagydíjt követő incidens miatt kerül sor, amikor állítólag összetűzésbe keveredett Eric Lux-szal.
F1: Hamilton is megy a bíróságra
A mclarenes Lewis Hamiltont tanúként beidézték Adrian Sutil súlyos testi sértési ügyének bírósági tárgyalására.
Sutil verekedés-botránya miatt Hamilton is bíróságra megy
Lewis Hamilton, a McLaren istálló 2008-as világbajnoka tanúként kapott idézést abban a perben, amely barátja és versenyzőtársa, Adrian Sutil, valamint a Lotus-vezér Eric Lux között zajlik a sanghaji dulakodás-botrány miatt. Míg Sutilt egyelőre csak fenyegeti a börtön rémképe, addig a korábbi Forma-1-es versenyzőt, Jos Verstappent épp most…
Hamilton is tanúskodik Sutil tárgyalásán
Tanúként hallgatja meg a müncheni bíróság a McLaren Mercedes világbajnokát, Lewis Hamiltont, a brit versenyző ugyanis jelen volt azon a szórakozóhelyen, ahol Adrian Sutil tavaly áprilisban súlyos sérülést okozott a Genii Capital tulajdonosának, Erix Luxnak.
Hamiltont beidézték Sutil tárgyalására
Immár hivatalos, hogy Lewis Hamiltont beidézték a müncheni bíróságra, hogy a tavaly áprilisban történt eseményekről kérdezzék ki, amikor Adrian Sutil egy sanghaji bárban állítólag megsebesítette egy törött üveggel Eric Luxot, a Renault munkatársát. A megjelenés kötelező.
