Kína egyelőre óvatos
Az államközi tapogatózás után most az üzleti szférában is elindult Kína és Magyarország együttműködése. A Kínai–Magyar Üzleti Tanács elnökségének alakuló ülésén Csányi Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke mint elnök képviseltette magát, a magyar kormányzat részéről pedig Deák András, a…
Csányi reménykedik: Kína újra érdeklődhet a Malév iránt
A Kína és Magyarország közötti kereskedelmi akadályok lebontásáért lobbizik a jövőben az újonnan megalakult Kínai-Magyar Üzleti Tanács. A szervezet adatbázist készít a hazai vállalkozásokról, és segít abban, hogy a cégek megtalálják megfelelő partnereiket Kínában. A tervek szerint a testület évente kétszer ül majd össze.
Megalakult a Kínai-Magyar Üzleti Tanács
Cégek közötti közvetítést és koordinációt, befektetési és exportlehetőségeket ajánl a Kínai - Magyar Üzleti Tanács (KÜMT), melynek kedden, Budapesten tartották meg alapítóülését. A szervezet társelnöke, az OTP-t igazgató Csányi Sándor elmondta: tavaly több mint 8 milliárdos kereskedelmi forgalom zajlott Magyarország és Kína között, a…
Megalakult a Kínai-Magyar Üzleti Tanács
A szervezet egyik feladata, hogy lobbizzon a kapcsolatok építése előtt álló korlátok lebontásáért.
