Előzetes letartóztatásba helyezték a kalocsai halálos gázolás elkövetőjét

A gázoló ellen halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást - mondta Nyíkos Tamás főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

3 kapcsolódó hír

Járőrözéskor vették észre a sötétben gyalogló embereket

Elfogtak egy szerb embercsempészt és tucatnyi határsértőt a magyar határrendészek Ásotthalomnál – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Elkaptak egy cserbenhagyásos gázolót

Őrizetbe vettek egy 24 éves kecskeméti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Lajosmizse határában a személygépkocsijával elütött egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Az ungvári járásban egy Audi halára gázolt egy férfit, majd elhajtott

A járókelők értesítették a rendőrséget, a helyszínre ki is érkeztek nyomozók. Az áldozat személyazonosságát hamar megállapították, egy 42 éves oroszkomoróci lakosról van szó. A holttestől nem messze a rendőrök találtak egy irányjelzőt és egy Audi típusú személygépkocsihoz tartozó visszapillantó tükröt. A rendőrségnek sikerült elfognia a…