Forma1

Räikkönen: Nincs gond a motivációmmal

Kimi Räikkönen cáfolja azon híreszteléseket, melyek szerint gond lenne motivációjával, és elmondta, hogy semmit sem vesztett lendületéből azóta, hogy legutóbb versenyen indult a Forma-1-ben.

A Lotus magyarázata a kacsaorra

A Lotus istálló mutatta be legutóbb, a mai napon vadonatúj versenygépét, amely a többiek modelljéhez hasonlóan, lépcsős orrkúpot kapott, ami úgy tűnik, általános lesz az idei évben.

Virtuális környezetben a Lotus E20 (KÉPEK)

A Lotus F1 Team 2012-es autója, az E20 virtuális környezetben is megformálásra került.

Jaime Alguersuari: Idén nem szerepelek az F1-ben, köszönöm a támogatást!

A Scuderia Toro Rosso kegyvesztett spanyol versenyzője hivatalosan is megerősítette, hogy idén nem vállal komoly szerepet a Formula-1-ben.Jaime Alguersuari megköszönte a támogatást, és elmondta, rendkívül sokat jelentett…

Lotus F1 Team: Räikkönen nyer, Grosjean hozza a pénzt

Eric Boullier nagyon magabiztos a Kimi Räikkönen-Romain Grosjean versenyzőpárost illetően: a finn egy győztes kaliberű pilóta, míg a franciában van lehetőség, és a kasszának is jót tesz a jelenléte.  

Így leplezték le Raikkönenék a Lotus új Forma-1-es autóját - videó

Húszperces, a csapat honlapjára és a Youtube videomegosztó portálra feltöltött, az alakulat enstone-i gyárában...

Röviden: A HRT új logóval vág neki a 2012-es szezonnak (KÉP)

A Hispania F1 Racing Team egy új logóval vág neki a 2012-es szezonnak. A logót már Jerezben leleplezték.  

Küzd a Toro Rosso, még mindig nem érkezett meg a csapat Spanyolországba

A Scuderia Toro Rosso csapat küzd az elemekkel, és továbbra sem sikerült megérkeznie a spanyolországi Jerezbe.Az olasz istálló Faenzából vágott neki az útnak, de egyelőre csak várakoznak. 

Majonéz helyett Rexona: Illatos és ápolt versenyzők a Lotus F1 Teamnél

A francia Unilever cégcsoport két márkával is hirdeti magát a Lotus F1 Team 2012-es gépén: amint az vártható volt, a vállalat a szépségiparból választott márkákat, így a Rexona és a Clear logói is felkerültek az E20-asra.

Grosjean: Räikkönen és én jó páros leszünk a Lotus csapatnál

Romain Grosjean, aki 2009-ben mutatkozott be az F1-ben a Renault csapattal, és mindössze 7 nagydíjon állt rajthoz a kategóriában, most a Lotus F1 Team színeiben, a jogutódnál szerepel Kimi Räikkönen csapattársaként az…

Allison: Senki sem akarja, hogy egy orr találja el a versenyzőket

James Allison, a Lotus F1 Team technikai igazgatója az E20-as modellen bevezetett változásokról beszélt, melyek két alapvető eleme a megváltozott kipufogó és a lépcsőzetes orrész. A Lotus F1 Team sokat vár Kimi…

Grosjean magabiztosan várja az idei évet

Romain Grosjean magabiztosan várja visszatérő évét a Forma-1-ben, miután csapata bemutatta vasárnap vadonatúj versenygépét az interneten.

Lotus F1 Team 2012: Räikkönen, Grosjean és D’ambrosio (KÉPEK)

A következő képeken a Lotus F1 Team két versenyzője, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean, és a tesztpilóta, Jerome D’ambrosio került középpontba.  

Képek a Nemzetközi Terem Super-Moto-Cross versenyről

Versenyezk a Nemzetközi Terem Super-Moto-Cross versenyen, a Syma csarnokban.

Grosjean: Előre akarjuk hozni a csapatot!

Romain Grosjean nagyon hálás a Lotus F1 Teamnek, amiért lehetőséget kapott 2012-re, és Kimi Räikkönennel közösen egy ügyet fognak szolgálni: minél előrébb kell hozni a csapatot. A francia GP2-es bajnok sokat tanulhat a 2007-es…

A Lotus számára reális cél a negyedik hely

A Lotus istálló társtulajdonosa, Gerard Lopez úgy gondolja, hogy a negyedik hely az idei bajnokságban reális cél lehet csapata számára, jóllehet természetesen a bajnoki cím megszerzése a fő céljuk a jövőre nézve.

Räikkönen: A Lotusnál tudják, hogyan kell jó autót építeni

Kimi Räikkönen biztos benne, hogy a Lotus F1 Team emberei tudják, hogyan kell győztes autót építeni, így a 2007-es bajnok abban reménykedik, hogy idén mindenki megkapja a csapatnál azt az eredményt, melyet megérdemel.   

Kacsacsőrrel támad a Lotus is - bemutató

Úgy tűnik, hogy az idei évet a kacsacsőrű autók fogják uralni. A McLaren kivételével eddig az összes új autó lépcsős orrkúpot visel, közöttük a vasárnap bemutatkozó Lotus F1 Team versenygépe is.

Alonso: Amikor első látásra meglep egy autó, az mindig pozitív

A Ferrari versenyzőinek tetszik az F2012 riválisok autóitól eltérő dizájnja

Íme, Raikkönen idei Forma-1-es Lotusa - fotók

Bemutatta új, E20 típusjelű Forma-1-es autóláyt a tavaly Lotus Renault GP néven, idén viszont már szimplán Lotus F1...

Hamilton és Scherzinger ismét együtt (Videó)

Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger együtt vacsorázott Amerikában, és a helyi bulvársajtó lecsapott a lehetőségre, hogy megpróbáljon kicsikarni pár szót az egykori Dolls-lányból.

Ferrari: ez csúnya?

Egyáltalán nem tartja rondának a Ferrari 2012-es versenyautóját a maranellói gárda főtervezője, Nikolas Tombazis. "Véleményem szerint az a csúnya autó, amelyik nem nyer, a gyönyörű pedig az, mely képes a győzelemre."

F1 tesztbeosztás - Jerez 07-10

Február 7-én, azaz kedden a négy napos jerezi kollektív teszttel hivatalosan is kezdetét veszi a 2012-es Formula-1-es évad

Rosberg beírta megát a nagykönyvbe (KÉPEK)

Nico Rosberget nagy megtiszteltetés érte tegnap, mivel beírhatta a nevét szülővárosa, Wiesbaden Arany Könyvébe. Az eseményen természetesen jelen volt Helmut Müller polgármester is.

Ma mutatkozik be Kimi Räikkönen 2012-es autója, az Lotus E20

A Lotus F1 Team néven futó brit színekben versenyző istálló ma késő délután rántja le a leplet a 2012-es évre tervezett autójáról, amit a finn világbajnok, Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean fog rendszeresen vezetni.Az E20 sok…