Vas
Megye › VasMegfúrták? Már nem kiemelt gazdasági projekt a váti reptér
Pár hete még arról volt szó, hogy alapkőletétel lesz, tegnap óta pedig kormányrendelet teszi nem kiemelt projektté a váti repteret. Megfúrták a kormányhoz közel álló gazdasági lobbik? Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke úgy látja,…
Kulcsár Kornélt az NB II-es csapatba száműzték
Kulcsár Kornél szombaton a Szombathelyi Haladás II. NB II-es együttesében léphet pályára.
Eggyel több előadás az Evitából az Iseumban
A nagy érdeklődésre való tekintettel a tevezett kettő helyett három előadást tartanak Andrew Lloyd Webber Evita című musicaljéből a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékokon. A főbb szerepekben Koós Rékát és Egyházi Gézát láthatják. Makay…
Ezt ígéri a 4. forduló
Jön a Derbi, azaz az Újpest – Ferencváros mérkőzés, Szombathelyen pedig vidéki fellegvárak csatáját rendezik szombaton kora délután, amikor a Diósgyőrt látja vendégül a Haladás. A bajnok DVSC a Pécs otthonába utazik, a Videoton pedig az…
Meghalt a segédmotoros, útzár a 89-esen
Egy fiatal fiú életét veszítette, amikor segédmotoros kerékpárjával egy személygépkocsinak ütközött csütörtökön este a 89-es számú főúton a Vas megyei Sé és Torony községek között – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Orbán Viktor is részt vesz a kőszegi közéleti találkozón
Augusztus 22. és 26. között több száz, a közélet iránt érdeklődő fiatal találkozik Kőszegen, a Tranzit - fesztivál a határon elnevezésű rendezvényen, ahol látogatást tesz Orbán Viktor miniszterelnök is - közölték a szervezők szerdán.
Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
Hősöknek kijáró ünneplésben részesítették szerdán este szűkebb hazájában, Szombathelyen a Londonban olimpiai bajnok Pars Krisztián kalapácsvetőt, valamint Hatos Gábor és Ligeti Dániel szabadfogású birkózót.
Kapcsolódó témák
Magyar település
Rendhagyó passióbábjáték SzombathelyenUtcaszínházi passiójátékot mutat be pünkösdvasárnap Szombathely főterén a Mesebolt Bábszínház.
Megye
Marco Rossi: “csalódott lennék, ha nem érnénk el a nemzetközi kupaindulást”Az OTP Bank Liga 28. fordulójában az Európáról álmodó Budapest Honvéd hazai pályán verte a már bajnok Győr együttesét vasárnap este.

Első




