Törlesztés
Gazdaság › TörlesztésAz autóhitelesekért demonstrálnak holnap
Autós-motoros demonstráció lesz a fővárosban pénteken a Szociális Fórum szervezésében. Simó Endre szervező a Klubrádiónak elmondta: arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a lakáshitelesek mellet az autóhitellel rendelekzők tömegei kerülnek…
Több százmillió forint maradt a családoknál
Eddig összesen mintegy negyedmillió devizahiteles helyzetén segített a kormány, több száz millió forint maradt a családoknál, azoknak pedig, akiknek továbbra is nehézséget jelent jelzáloghitelük törlesztése, rendelkezésükre áll az árfolyamgát rendszere,…
Az ördögöt látják a tulajdonosban a MU szurkolói
SportA Real Madrid és az FC Barcelona után a Manchester United rendelkezik a legnagyobb bevétellel a futballklubok közül, ám a MU-nál a pénz nagy része a hatalmas adósság törlesztésére megy el, amiért a szurkolók a Glazer családot teszik felelőssé.…
Ma újabb hatalmas hitelrészt törlesztünk az IMF-nek
Ma esedékes a magyar állam számára egy 649 millió eurós tőkerészű hitel törlesztése a Nemzetközi Valutaalap felé, ami mai árfolyamon számítva mintegy 180 milliárd forintot tesz ki. Amennyiben a tőkerészen felül az ebben a hónapban fizetendő…
Moody's: adósságcsere után is magas marad az államcsőd kockázata
A befektetési értékvesztéssel megvalósuló szuverén adósságcserék után is magas marad általában annak a kockázata, hogy az adott ország ismét törlesztésképtelenné válik - állapítja meg keddi londoni elemzésében a Moody's Investors Service.
Akár 30 ezer forinttal kevesebbet fizethetnek
Az árfolyamgát igénybevétele után a megkérdezettek 10-30 ezer forintos törlesztőrészlet-csökkenésre számítanak. Ezt az összeget a válaszadók 47 százaléka részben vagy egészben meg kívánja takarítani – olvasható a Budapest Bank…
Tovább zuhan a magyar CDS-felár
Folytatódott hétfőn a magyar és az euróövezeti államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak múlt héten kezdődött meredek áresése a londoni piacon, ahol a magyar törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusok árfolyama újabb idei…
Kapcsolódó témák
Ország
Londonban mutatták be az F&F 2013-as őszi/téli kollekciójátMérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.
Világváros
Londonban mutatták be az F&F 2013-as őszi/téli kollekciójátMérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.

Első


