Szentes
Magyar település › SzentesBedák: Jobb volt, mint egy Universum-gála
Bedák Zsolt visszatért, ráadásul győzelemmel. A Ferobox Event profi ökölvívója közel három év kihagyás után a szentesi gálán hat menetben, pontozással bizonyult jobbnak fehérorosz ellenfelénél.
Csalással vádolják a biztonságpolitikai szakértőt
Csalással vádolja a Fővárosi Főügyészség Tarjányi Pétert és két társát, a biztonságpolitikai szakértő ellen egy szentesi szálloda felújításával kapcsolatos 440 milliós elszámolási vita miatt indult eljárás.
Az ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi
A többek között lopásért, csalásért, garázdaságért és kábítószerrel való visszaélés miatt is keresett fiatalember másfél éve bujkált a hatóságok elől, a szentesi rendőrök végül tegnap megállapították, hogy egy Sáfrán utcai lakásban rejtőzik. Az…
Lovric: Csúszni-mászni fogunk a DVSC legyőzéséért
A szokásokhoz híven ezúttal is két mérkőzést rendeznek vasárnap a labdarúgó NB I-ben: a 22. fordulóban a DVSC a Budapest Honvédhoz látogat, míg a DVTK a Videotont fogadja. A fővárosiak védője, Ivan Lovrics elmondta: mindent meg fognak tenni a Loki…
Ismét támad a Négy Mancs: autópályán filmezték a Hungerit teherautóját
Szentes - Várhatóan újabb lejárató kampányra készül a Négy Mancs Alapítvány a hazai baromfiágazat ellen – figyelmeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca értesülése szerint a támadás az állatvédő szervezettel perben álló Hungerit ellen irányulhat. A…
Közös vízműcéget hozna létre több Csongrád megyei önkormányzat
Több mint félszáz településen 167 ezer fogyasztót kiszolgáló közös víziközműcéget hozna létre Makó, Szentes, Mórahalom, Kistelek és Sándorfalva – jelentették be az érintett települések polgármesterei csütörtökön Makón.
A 80 éves Hári László egyedül szállna fel
Szentes - A 80 éves Hári László, a szentesi repülősport egyik legendás alakja a közelmúltban életműdíjat kapott az önkormányzattól. Élete főműve a Termál Tsz egykori rizsföldjeinek a területén 1990-től 1993-ig létrehozott sportrepülőtér.
Kapcsolódó témák
Megye
Kentaur és Borovics Tamás is Dömötör-díjas lett (élő)Szombat este már tizenötödik alkalommal osztják ki a Dmötör-díjat a Szeged Nemzeti Színházban. A kuratóriumi bizottság összesen 10 kategóriában állított három-három jelöltet, akikre a közönség május 6-a óta adhatta le a voksát. A…
Sport
Orbánék garanciát kaptak a FINA elnökétőlBudapest kész a 2017-es junior úszó-világbajnokság megrendezésére is, amennyiben július 19-én Barcelonában elnyeri a 2021. évi felnőtt úszó, vízilabda, műugró, műúszó, nyíltvízi úszó és sziklaugró vb rendezésének jogát - közölte…

Első




