Szentes
Magyar település › SzentesSzentes Lázár és a diósgyőri fejlődési szakasz
A Honvéd őrzi, a Diósgyőr pedig szeretné elérni a negyedik helyet. A DVTK-nak ehhez az őszi formájára lenne szükség.
DVTK: Takács Pétert visszavásárolja a klub Pápáról
Szentes Lázár, a DVTK labdarúgócsapatának szakmai igazgatója bejelentette: a diósgyőriek mindent megtesznek azért, hogy visszavásárolják a Lombard FC-től saját nevelésű játékosukat, Takács Pétert. Takács jelenleg kölcsönben szerepel a…
Vonat ütközött személygépkocsival Csongrád és Szentes között
Egy vasúti átjáróban összeütközött egy vonat egy személygépkocsival Csongrád és Szentes között vasárnap délután, a balesetben nem sérült meg senki, de az érintett közúti és vasúti szakaszt a helyszínelés idejére lezárták – tájékoztatta a MÁV Zrt.…
Szentes: Órákon belül megérkezhet az új edző Diósgyőrbe
Szentes Lázár, a Diósgyőr mestere szerint órákon belül előrelépés várható edzőkérdésben. Megérkezhet az a jelölt, akivel hosszabb távra terveznek. Aki a hétvégén, Pécsett jól körbenéz a stadionban, talán majd láthatja is az illetőt.
Behúzták a döntő helyosztót a Fradi pólósai
A Fradi szerezte meg a hetedik helyet a férfi vízilabda ob I-ben a helyosztó utolsó, harmadik felvonásán két góllal verve a Szentest.
DVTK: pszichológus segítette a felkészülését a DVSC ellen
A Diósgyőr a listavezető DVSC-Tevát fogadja (szombat, 17.30-kor) a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A találkozóra való felkészülésben – az utóbbi időszak sikertelenségét követően – a szakmai igazgató, Szentes Lázár külső erőket is igénybe vett a siker…
Hétvégi/ünnepi sportműsor
A hétvégi hazai események:április 28., szombat: --------------------- Atlétika A VEDAC évadnyitó dobóversenye, Veszprém, 11:30 ó 10 ezer méteres ob, Pasaréti Sportcentrum 18:50 ó Evezés Simády Béla emlékverseny, Szeged 8:30 ó …
Kapcsolódó témák
Megye
Korszerű baromfitelepet adtak át CsongrádbanAz ország egyik legjelentősebb beruházásának nevezte a Csongrád megyei Felgyő és Csanytelek között, több mint másfél milliárd forintból elkészült baromfitelepet a hétfői átadáson a vidékfejlesztési miniszter.
Sport
Az Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságotAz Eger nyerte a női vízilabda-bajnokságot, ugyanis a döntősorozat ötödik, hétfői mérkőzésén 12-7-re legyőzte a BVSC együttesét, így 3-2-re diadalmaskodott a párharcban.







