Serie A
Sport › Serie AGattuso edző lett Olaszországban - hivatalos
A Serie A-ból tavasszal kiesett Palermo szerdán hivatalosan is bejelentette klubhonlapján, hogy Gennaro Gattusót nevezte ki vezetőedzőnek. A korábbi világbajnok középpályás - akinek hazájában ez lesz az első edzői állása - 1+2 évre írt alá a…
A Genoa elnöke újságírót rúgdosott, és kamerát tört
A Serie A-ban éppen csak bennmaradt Genoa elnöke nehezen viselte, hogy az utcán próbálnak meg vele interjút készíteni. Enrico Preziosit azokról a híresztelésekről akarták kérdezni, miszerint eladja a klubot, ám ő nekitámadt az újságírónak, sípcsonton…
Megvan a Serie A harmadik feljutója is
A Sassuolo és a Verona után harmadikként a Livorno együttese jutott fel a Serie A-ba. A csapat hazai környezetben, a rájátszásban vívta ki az olasz első osztályú szereplést a 2013/2014-es idényben.
A Fiorentina és a Napoli is vinné a Bayern csatárát
Olasz és német lapértesülések szerint Mario Gomezért a Serie A második és negyedik helyezettje is bejelentkezett.
Bogdánt négy Serie A-csapat hívja
Olasz lapértesülések szerint négy Serie A-ban szereplő csapat is érdeklődik Bogdán Ádám, a Bolton magyar válogatott kapusa iránt.
Abbiati meghosszabbította lejáró szerződését a Milannal
A Serie A-ban harmadik helyen zárt Milan megerősítette, hogy kapusa, Christian Abbiati újabb egy évig marad a klubnál.
Abszolút újonc jutott fel a Serie A-ba - videó
Története során először jutott fel az olasz élvonalba a Sassuolo, mivel az utolsó fordulóban rendezett ki-ki meccsen 1-0-ra nyert hazai pályán a Livorno ellen. A zöld-feketéknek az iksz is elég lett volna, de Missiroli 96. percben elért találatánál…
Kapcsolódó témák
Ország
Hatalmas nevet igazol a HonvédOlasz sajtóhírek szerint Andrea Mancini, Roberto Mancini fia a kispestieknél folytatja pályafutását.
Sport
Juventus: itt az újabb „féligazolás"Federico Peluso teljes játékjogának keddi megszerzését követően immár Kwadwo Asamoah is 100 százalékban a Juventus tulajdonát képezi - közölte hivatalos honlapján az olasz bajnokcsapat.


