Rádió

Közélet › Rádió

Ez a Klubrádió napja volt - Pofon a sajtószabadság fideszes torzítóinak

13.04.11 20:52

Egész nap áradtak a felajánlások a Klubrádió számára, az erre a célra bérelt telefonvonalaknál a rádió ismert műsorvezetői és háttérben dolgozó munkatársai váltották egymást. Este nyolc óra körül Vicsek Ferenc főszerkesztő bejelentette: a…

Fazekas szerint kellett a csapadék

13.04.11 12:52

A belvíz komoly gondokat okoz, a gazdák 2-3 hetes késésben vannak a munkákkal, de az összesen 5,7 millió hektárnyi termőföldből csak 200 ezer hektár (fele szántó) van víz alatt, ami arányaiban nem sok, az pedig, hogy idén mire számíthatunk, az elkövetkező…

Németországból ment Szíriába harcolni

13.04.10 07:34

Meghalt a szíriai polgárháborúban nemrégiben egy olyan iszlamista, aki Németországból utazott az arab országba – jelentette az NDR német rádió kedd éjjel internetes oldalán német biztonsági körökre hivatkozva.

Kötelező óvoda: eseti vizsgálatra lenne szükség

13.04.06 07:25

Kötelezés helyett, esetenként kellene megvizsgálni, hogy a gyerek miért nem jár óvodába – mondta a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke a Rádió Orientnek. Az új köznevelési törvény ugyanis 3 éves korra csökkenti az óvodakezdés időpontját.…

Az MSZP bízik az ország számára kedvező döntésben, de van ok aggodalomra

13.04.05 16:46

Az MSZP bízik abban, hogy Magyarország számára kedvező döntés születik a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének ügyében - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök reggeli rádióinterjújára reagálva Józsa István.

Hangutánzó viccelte meg az egyik olasz "bölcset"

13.04.04 21:10

Feleslegesnek nevezte a Giorgio Napolitano által kinevezett "bölcsek" munkáját azok egyike, Valerio Onida, akit a Radio24 olasz gazdasági rádió csütörtökön hamis telefonhívással tréfált meg.

Mesaal vezeti a Hamászt

13.04.01 13:58

Ismét Háled Mesaalt választották a radikális palesztin szervezet, a Hamász politikai vezetőjévé – jelentette az izraeli rádió hétfőn.

Kapcsolódó témák

Ország

Az egységes piac létrehozását támogatjuk, a liberalizációt nem

Magyarország támogatja az egységes uniós energiapiac létrehozását, de az árliberalizációt addig nem, amíg a piac nem működik elég jól és hatékonyan – mondta el Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős…

Parlamenti képviselő, politikus

Orbán Éva kalapácsvető országos csúccsal második Pekingben

A 28 éves magyar dobó saját, két éve elért 71,33 méteres országos csúcsát dobta túl.

Kapcsolódó lap.hu oldalak

Kategória ajánló

Kapcsolódó tartalmak

Google
AktuálisFile:Rádió és Televíziótörténeti Múzeum (16).jpg - Wikimedia CommonsKossuth Tér Rádió
Rádió - hírekFile:Rádió és Televíziótörténeti Múzeum (25).jpg - Wikimedia CommonsPacsirta rádió | retronom.
Twitter
#ROBOT Rádio P2.0
2013. május 22.
[00:18] rádio kapa - a tua rádio alternativa
2013. május 22.
David Fernàndez - Catalunya Ràdio: http://t.co/LgvKkt3Y00 via @catalunyaradio
2013. május 22.
@lorenalolex rádio.
2013. május 22.