Malév
TOP200 magyar cég › MalévKedden utalják a Malév dolgozók áprilisi bérét
A Malév Zrt. leállását követő csoportos létszámleépítés folyamata 1.021 munkavállalót érintett.
20–30 milliárdból újra be lehetne indítani a Malévot?
A privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg a légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló eseti parlamenti bizottság szerdán, az ÁPV Zrt. egykori vezetői kényszerhelyzettel indokolták az…
Ide is utazhatunk a nyár közepétől
A Malév leállását követően megszűnt a közvetlen légi összeköttetés Budapest és Szentpétervár között. A két város között ezidáig jellemzően moszkvai átszállással közlekedtek az utasok.
Több utazási iroda bankot vált a Malév-csőd miatt
Jogvita alakult ki arról, hogy kit terhel az utasok kárpótlása.
Heves vita után: Orbánék intézkedéseit is vizsgálni fogják
Kiterjeszti vizsgálatát a Malév privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság: az MSZP javaslatára nemcsak a kormányváltásig, hanem már az Orbán-kormány idején hozott intézkedéseket is vizsgálják. Az ülésen élénk vita volt arról, hogy csak az elmúlt 8 év…
1,5 millió utast vesztettünk el végleg a Malév csődjével
A Malév csődjével és a fapados járatok tömeges megjelenésével átalakult a Budapestre látogató külföldi turisták összetétele, ennek a változásnak általában a háromcsillagos házak a nyertesei, míg a 4- és 5-csillagos kategória számára nem…
Híres celebek az adós-szégyenlistán
Másfélezer cég - köztük a pécsi gyárbezárása miatt is elhíresült Elcoteq és a Malév -, valamint 3,6 ezer magánszemély szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss listáján, mely a száz-, illetve tízmillió forint feletti tartozással rendelkezőket gyűjti.
Kapcsolódó témák
Magyar település
Kártérítést kér a Ferencváros!Több szurkoló is azzal kereste meg a zöld-fehér klubot, hogy érvényes jeggyel sem tudott bejutni az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésre.
Ország
Orbán: Évi félmillió dollár Afganisztánnak - a nap híreiHárom éven át évi félmillió dollárt ajánl fel az afgán biztonsági erők finanszírozására Magyarország. Módosította a fővárosi forrásmegosztásról szóló törvényt az Országgyűlés. A jövő évtől hatályos taxirendelet miatt…
Kategória ajánló
Kapcsolódó tartalmak




