Fernando Alonso

Sport › Fernando Alonso

Nyomás alatt tartják Vettelt

13.04.24 09:17

Három futamot követően kezd kirajzolódni az idei Forma-1 élbolya. Vettel és Räikkönen kicsit megugrott, őket –némileg leszakadva – Hamilton és Alonso követi. A Lotusnál úgy érzik, eljött az idő!

Vettel ellenfelei saját magukat verték meg – Versenyelemzés

13.04.23 13:18

Fernando Alonso technikai hiba, Kimi Raikkönen pedig rossz rajthely, valamint a 2. körben elkövetett vezetői hiba miatt volt veszélytelen a kiválóan versenyző Vettelre.

Alonso: Lesz még a riválisainknak is balszerencséje

13.04.22 11:45

Fernando Alonso a harmadik pozícióból rajtolt, és a nyolcadik helyen végzett működésképtelen DRS-e miatt. A spanyol szerint a többiek is számíthatnak még hasonló problémákra, és akkor a Ferrari kerülhet majd az élre.

Hamilton: Alonso máris egy legenda

13.04.22 10:57

Lewis Hamilton és Fernando Alonso híresek egymás iránti kölcsönös tiszteletükről, amelyet olykor igen hangzatos nyilatkozatok formájában is kifejeznek egymás iránt. A brit pilóta most talán minden eddiginél hízelgőbb kijelentést tett a spanyol felé,…

A Pirelli szerint törmelék és ütközés okozhatta Massa gumihibáit

13.04.21 20:16

Nemcsak Fernando Alonso, de a másik ferraris, Felipe Massa versenye is rendkívül pechesen zajlott ma Bahreinben. A brazil már a rajtnál ütközött Adrian Sutillal, ezt követően pedig kétszer is a gumik meghibásodása miatt kellett a bokszba hajtania.

A DRS hibája fosztotta meg Alonsót a győzelemtől

13.04.21 19:46

A Ferrari vezetése úgy gondolja, hogy Fernando Alonso a győzelemért harcolhatott volna, ha a DRS meghibásodása miatt nem kell extra kiállásokat beiktatnia a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.

Vettel simázott, Räikkönenék dobogón

13.04.21 16:01

Sebastian Vettel váratlanul sima győzelmével zárult a Formula 1-es világbajnokság negyedik 2013-as állomása, a Bahreini Nagydíj. A címvédő mögötti kavarodásból a különböző taktika ellenére a két Lotus jött ki a legjobban, Kimi Räikkönen második…

Kapcsolódó témák

Sport

Ralf Schumacher: Alonso egyszerűen a legjobb a mezőnyben

Az egykori Forma–1-es versenyző Ralf Schumacher úgy véli, a jelenlegi mezőnyben Fernando Alonso a legjobb

Kapcsolódó lap.hu oldalak

Kategória ajánló

Kapcsolódó tartalmak

Google
Fernando Alonso (alo_oficial) on TwitterFernando Alonso - Wikipedia, the free encyclopediaMalaysian Grand Prix 2012: Fernando Alonso wins for Ferrari as ...
Fernando Alonso optimistic he can close F1 gap on Vettel - Racing ...Formula 1® - The Official F1® WebsiteFile:Fernando Alonso Bahrain.jpg - Wikimedia Commons
Twitter
#F1 Fernando ALONSO adelanta a Vettel...... y más adelante.... a Rosberg >>> http://t.co/G0gNuFgEM3
2013. május 12.
@Kiko__Alonso KIKKOOOOOO
2013. május 18.
Desde albania 6 puntosssz
2013. május 18.
az olasz csávóra azt hittem hirtelen, h alonso, eskü :)
2013. május 18.