Botka László hírek

Politikus › Botka László

Gyurcsány senkivel sem hajlandó alkut kötni

17.09.21 19:17

Nem vitatkozik többet Botka Lászlóval az összefogásról Gyurcsány Ferenc- erről beszélt a DK elnöke az ATV-ben. A pártelnök úgy fogalmazott: a DK egy erős párt, amelyik habár szívesen működik együtt bárkivel, alkut viszont nem hajlandó kötni.

„Dönteni kell a Liberálisoknak az ellenzéki együttműködésről”

17.09.19 10:15

Szent-Iványi István, a párt külügyi szakpolitikusa szerint egy-két hónapon belül el kell dönteni, csatlakoznak-e a Botka László vezette ellenzéki együttműködéséhez.

Hiller: Botka László helye és helyzete szilárd

17.09.19 00:04

Választmányi ülést tartott szombaton az MSZP. Itt mutatta be Botka László azokat a szövetségeseket, akikkel az elkövetkező hónapokban az országgyűlési választásokig együtt kíván dolgozni.

Ezért nem volt ott Karácsony a szocialisták szezonnyitóján

17.09.18 13:15

Botka László szombaton bemutatta új szövetségeseit a nagyközönségnek, Karácsony Gergely szerint mégsem jött létre igazi szövetség a baloldalon. Bár szimpatikus számára Botka programja és az új baloldaliság gondolata, a médiának…

Ellentmondó nyilatkozatok a baloldali összefogásról

17.09.18 00:39

Alig egy nap telt el Botka László választmányi beszéde óta, és az Együtt, de még az MSZP elnöke is a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével ellentétes nyilatkozatot tett.

Mélyül a konfliktus az MSZP és a DK között

17.09.17 18:53

Kiszelly Zoltán politológus szerint az MSZP és a Demokratikus Koalíció között "már nemcsak harc, hanem éles háború" van.

Dobrev: Én szeretem Gyurcsányt

17.09.17 08:51

Amióta Botka László bejelentkezett a Jobbik nélküli ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, a közvéleményt újra foglalkoztatja a Gyurcsány-kérdés. Vele vagy nélküle? Íme, a legjellemzőbb megnyilvánulások.

A(z) "Botka László" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés
Feliratkozom

Kapcsolódó tartalmak

Google

Kapcsolódó témák

Politikus

Összefogtak az ellenzéki pártok

Egy új és igazságos választási rendszer bevezetésének tervéről írtak alá megállapodást nyolc ellenzéki tömörülés - a Demokratikus Koalíció, az Együtt - a Korszakváltók Pártja, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar…

Magyar település

Szeged felülnézetből: hétvégén nyitva az Öreg Hölgy - galéria

Őszi Nyílt Napokat tartanak a hétvégén a Szent István téri víztoronyban. Az állandó kiállítások mellett a legnagyobb izgalom az 1000 köbméteres víztorony megmászása.

Közélet

Bringaút köti össze két év múlva Balatonlellét Kaposvárral (mti)

Balatonlelle és a Zselici Csillagpark is biztonságosan elérhető lesz Kaposvárról biciklivel 2019-re – jelentette be Szita Károly polgármester. A Lellé irányába tartó bicikliút az épülő 67-es gyorsforgalmi út melletti szervizúton vezet majd, a…

Megye

Szeged felülnézetből: hétvégén nyitva az Öreg Hölgy - galéria

Őszi Nyílt Napokat tartanak a hétvégén a Szent István téri víztoronyban. Az állandó kiállítások mellett a legnagyobb izgalom az 1000 köbméteres víztorony megmászása.

 

Kategória ajánló

Belépés

A feliratkozáshoz előbb jelentkezz be!
Add meg belépési adataidat, és kattints a Belépés gombra.
Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

E-mail cím:
Jelszó:

Hírfigyelés aktiválása

Ha valamilyen téma különösen érdekel, az alábbi beállítások alapján a Hírstart rendszeresen tájékoztat e-mailben a témában született legfrissebb hírekről.


A feliratkozáshoz a hírfigyelés funkciónak bekapcsolt állapotban kell lenni és legalább egy értesítési időpontodnak kell lenni.



A hírfigyelés bekapcsolásával hozzájárulok, hogy a Central Digitális Média Kft. Hirstart hírfigyelő hírlevelet küldjön számomra a beállításaim szerint.


Értesítések gyakorisága

Itt állíthatod be, hogy a nap mely időpontjaiban szeretnél a Hírstarttól hírfigyelő levelet kapni a figyelt szavak vagy címkék alapján meghatározott témájú legfrissebb hírekkel. Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.

Ha az értesítési időpontokat megelőző időszakban nem szerepelt a feltételeknek megfelelő hír a Hírstarton, akkor nem küldünk feleslegesen üres levelet.