Alföldi Róbert

Sztár, celeb › Alföldi Róbert

"Virágillatban játszottak a Nemzetiben"

Tegnap 05:20

Az évad végének közeledtével, az utolsó előadásokon egymás után búcsúztatják a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert távozó igazgató korábbi társulatának nagy sikereit. Álló taps búcsúztatta az Amphytriont - írták a Színház.hu Facebook-oldalán kedden…

Tarlós: Nem tárgyaltunk Alföldivel

13.05.17 14:48

„Nem igaz, hogy a főváros azzal kereste meg Alföldi Róbertet, hogy vegye át a Dörner György által vezetett Újszínházat” - állította Tarlós István főpolgármester csütörtök este a Klubrádióban.

Számháború a főváros és Alföldi között – és ami mögötte van

13.05.17 11:26

Rejtély, hogy miért, de szerdán kiadott közleményében éppen az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházzal állította párhuzamba az Újszínházat, illetve annak látogatottságát a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága. Az összehasonlítás…

Alföldi kikéri magának Tarlósék közleményét

13.05.16 05:39

Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében összemossa a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival, azt a látszatot keltve, hogy ugyanazok a tendenciák…

Bodrogi Gyula: Egyszer csak elmúlik ez a dili is

13.05.11 12:12

Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze még Jordán Tamás igazgatása idején szerződött a Nemzeti Színház társulatához. Az Alföldi Róbert vezetése alatt eltöltött ciklus után Vidnyánszky Attila társulatát erősíti tovább. Azt mondja: nincs kedvére a szakmai…

Premier: Mephisto

13.05.10 10:44

Alföldi Róbert rendezését május 10-én este mutatják be a Nemzeti Színházban. Mint a rendező elmondta, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló darabot aktualitása miatt tűzik műsorra, de a darabválasztásnak nincs köze a Nemzetiben zajló változásokhoz.

Alföldi: a pártkötődés fontosabb, mint a teljesítmény

13.05.09 23:42

Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a Mephisto című előadást pénteken este mutatják be. Mint a rendező az MTI-nek csütörtökön elmondta, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló darabot aktualitása miatt tűzik műsorra, de a…

Kapcsolódó témák

Életmód

Évadzáró fesztivál a szekszárdi német színházban

Ismét színre viszi az évad új darabjait hagyományos évadzáró fesztiválján a szekszárdi Magyarországi Német Színház, az előadásokat magyar felirattal láthatja a közönség.

Életmód

Kerényi miatt szégyelli magát Kulka

Visszautasítja Kulka János, a Nemzeti Színház tagja Kerényi Imre szavait, amellyel a színház elmúlt éveit minősíti. Mint írja a színész, szégyelli, hogy a miniszterelnöki megbízott – felelősségre vonás nélkül – buzizhat, és a…

Kapcsolódó lap.hu oldalak

Kategória ajánló

Kapcsolódó tartalmak

Google
Társak a díjban - Litera | Az irodalmi portálAlföldi elárulta: fontos a luxus - Blikk.Alföldi Robi - YouTube
Index of /Alföldi: minden bemutatót megtartunk - FN24KEMÉNY Judit